Armageddon nyomában

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

Az Európai Unió nem tudja garantálni saját biztonságát

Miközben az Egyesült Államok elnöke elavult katonai gépezetnek tartja a NATO-t, az európai lakosság egy tekintélyes része továbbra is úgy gondolja, hogy Európának szüksége van a NATO védelmére.

Az Ifop francia közvélemény-kutató cég által végzett felmérés során azt a kérdést tették fel az embereknek: „Képes-e az Európai Unió megvédeni magát a külső fenyegetésekkel szemben, vagy az USA és NATO segítségére van szüksége saját maga megvédéshez?”

Az európai válaszadók több mint fele gondolja úgy, hogy az USA meg kell védje Európát, de eközben az amerikai válaszadóknak csak 48%-a adta ezt a választ.

A legnagyobb többségben Németországban, Olaszországban és Lengyelországban volt az a vélemény, miszerint az USA és a NATO meg kell védje Európát. Németországban a válaszadók 63%-a, Olaszországban és Lengyelországban pedig 65%-a gondolja úgy, hogy Európa nem képes önerőből megvédeni magát.

A bizonytalan válaszadókon felül azonban csak meglehetősen kevesen gondolták úgy, hogy az EU önerőből is képes megvédeni saját magát. Franciaországban a válaszadók 30%-a, Spanyolországban 33%-a mondta azt, hogy az Európai Unió számára nem szükséges semmilyen külső segítség a védelemhez.

A kutatás során kiderült, hogy az elgondolást, miszerint Európa önerőből legyen képes megvédeni saját magát, főként a fiatalabb (18-50) válaszadók támogatják, az idősebbek szerint pedig az EU továbbra is az amerikai katonai erőre kellene támaszkodjon. Az önerőből történő védelmet főként a magasabb képzettséggel rendelkezők támogatják (kivéve Lengyelországban).

Az Ifop Franciaország egyik legrégebbi közvélemény-kutató cége. A felmérést 2016. október 22. és 26. közt végezték, 7043 ember megkérdezésével a kor, nem, és lakhely szempontjából reprezentatív mintán.

http://www.hidfo.ru/2017/01/az-europai-unio-nem-tudja-garantalni-sajat-biztonsagat/

Már minden iskola az állam kezében – Mostantól egyértelmű, ki a felelős, ha valami zűr lesz

2017. január elsejétől az állam minden települési önkormányzattól átvette az iskolák fenntartási és működtetési feladatait. Azon felül, hogy a totális államosítás után immáron tényleg minden felelősség az államot terheli (legyen szó hiányzó iskolakrétáról, vagy elmaradó tanári fizetésekről), erősen kérdéses, hogy a „reform” beválik-e, főleg úgy, hogy az Emberi Erőforrások Minisztérium (Emmi) által közölt felmérés szerint a magyar lakosság még közepesnél is gyengébbre értékelte az oktatás minőségét, illetve a megkérdezettek 54 százaléka csak elégtelent, illetve elégségest adott a Klik munkájára 2016 őszének első hónapjában.

 

 

A Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta gyökeresen átalakította a magyar oktatási rendszert, az eredményesség azonban erősen kérdéses. Erről árulkodik a 2016-os PISA-felmérés is, amely súlyos hiányosságokra mutatott rá mind a rendszer, mind a tanulók teljesítménye kapcsán.

A PISA-teszt keretében 72 országban vizsgálták a diákok kompetenciáit. A számok lesújtóak: a magyar diákok eredményei három év alatt, 2012-höz képest átlagosan 17 ponttal lettek rosszabbak természettudományból. Szövegértésből is majdnem ekkora, 15 pontos a visszaesés. Minden területen bőven az OECD-országok átlaga alatt vagyunk.

Forrás: MNO

Palkovics László a napokban elég érdekes megállapításokat tett a Pisa-teszt eredményeivel kapcsolatban. Meglátása szerinta mérés fontos tanulsága az is, hogy az eredmények mennyire erősen függenek a családi háttértől, tehát a jó és méltányos oktatáshoz való hozzáférésen is javítani kell. [...] nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”.

Totális államosítás a közoktatásban

Az oktatási modell és a 2012-ben elfogadott Nemzeti Alaptanterv konzervatív elemeket tartalmaz módszerekben és elvekben egyaránt. A hangsúly a tananyagon van, míg a gyerekek egyéni kompetenciái háttérbe szorulnak. A kormány az átalakítást azzal kezdte, hogy kivette az önkormányzatok hatásköréből az iskolák működtetését és az ehhez szükséges forrásokat. Az iskolák felett megnövelték a közigazgatási kontrollt és óriási centralizációba kezdtek, ami végül Klebelsberg Intézetfenntartó Központ néven vált a központosítás csúcsává, illetve egyben a legnagyobb problémaforrásává is.

A Klik rendszeresen forráshiánnyal és adósságokkal küszködő szervezet, amelynek a vezetése is hagy némi kívánnivalót maga után, vezetői ugyanis sorra buknak meg, főként alkalmatlanságuk miatt.
A kormány 2016 nyarán végül úgy döntött, átszervezésekre kerül sor, amit Palkovics László oktatási államtitkár jelentett be: egy nagy központi szerv helyett 58 tankerületi központot hoznak létre az alaposság és hatékonyság ígéretével, továbbá megígérik, hogy decentralizálják az oktatást, a tankerületi tanácsokban pedig olyan személyek kaphatnak helyet, akiknek „az iskola a fontos” (tehát felmerül a kérdés, hogy eddig mégis, kik kaptak helyet a Klik-ben).

Decentralizációs ígéretek ide vagy oda, 2017 január elsejétől az állam minden települési önkormányzattól átvette az iskolák fenntartási és működtetési feladatait. Az átadás-átvételről szóló megállapodásokat a működtető települési önkormányzatoknak és a tankerületi központoknak 2016. december 15-éig kellett megkötniük. A működtetői feladatok átvételével teljes egészében az állam vállalja a felelősséget az intézményekért.

Ahogy azonban az lenni szokott, az átadás-átvétel nem ment annyira simán. A Magyar Nemzet hívta fel a figyelmet a problémára, hogy mivel a Klebelsberg Központ nem módosította még több iskola technikai dolgozónak a szerződését, azok csak késve juthatnak hozzá januári fizetésükhöz. Az eddig önkormányzati dolgozónak számító takarítók, portások, gondnokok vagy karbantartók január elsejétől a Klebelsberg Központ alkalmazottai, de jó részükkel még nem kötött szerződést az intézményfenntartó.

Hogyan látja a magyar lakosság az eddigi oktatási reformokat?

Egyelőre nem tudhatjuk, hogy milyen következményekkel fog járni az, hogy immáron az összes önkormányzati iskola állami kezekbe került, de azt Emberi Erőforrások Minisztériuma által közölt felmérésből tudhatjuk, hogy az Orbán-kormány eddigi oktatási eredményeivel egyáltalán nem elégedett magyar lakosság. A megkérdezettek egy egytől ötig terjedő skálán a köznevelést átlagosan csak 2,72-ra értékelték még tavaly szeptemberben.

Ennél is lesújtóbban értékelték a megkérdezettek az akkor még Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) néven ismert, azóta Klebelsberg Központtá avanzsált állami szervezet tevékenységét. Majd 54 százalékuk ugyanis csak elégtelent, illetve elégségest adott a Klik munkájára az ősz első hónapjában, míg további 24,6 százalék is csak közepest.

A rendkívül rossz eredmények egyik lehetséges okozója a pocsék egyen-tankönyvek

A kormány államosította a tankönyvpiacot, és folyamatban van a tankönyvkiadás piacának államosítása is. A „kísérleti” tankönyvek pocsék minőséget képviselnek, hemzsegnek a hibáktól, tovább mind tartalmilag, mind politikailag megkérdőjelezhető információkkal vannak tele, vagy éppenséggel fontos részek hiányoznak belőlük teljesen. A tankönyvekben található tartalmak sorozatos botrányok forrásai. Ráadásul a javítások főként Uniós pénzekből zajlanak.

tankonyv22.jpg

Balog Zoltán, Emmi miniszter az év elején tett ígéretet arra, hogy dolgoznak a problémák megoldásán, és terveik szerint színesíteni fogják a tankönyvpiacot a következő években.

Az oktatásban végbement változtatások után, ahogy Ceglédi Zoltán politológus is felhívta a figyelmet, mostantól nincs kire fogni, ha valami gond lesz az iskolákban, hiszen „Hogy is állunk? Az állam által előírt, kötelező tankönyvekből a kötelező, állami alaptanterv mentén az állam által minősített és rövid pórázra fogott pedagógusok az állami kinevezett tankerületi vezetők és állami kinevezett iskolaigazgatók keze alatt fognak dolgozni az állam által átvett iskolákban […] . Ha nincs kréta, ha funkcionális analfabétákat képeznek, ha lemaradunk a nemzetközi versenyben, ha penészes a fal, kidőlt a kerítés, visszaköpi a szennyet a vécé, nincs tornaterem, nem bírja el a gyerek az iskolatáskát - minden Orbán Viktor hibája lesz. Kérte, követelte, kikényszerítette, elvette. Rajta fog száradni.

Merrefelé kéne menni az oktatásban?

A jelenlegi magyar standardizált oktatási rendszer hosszú távú károkozása felbecsülhetetlen. Mi lehet a megoldás? Vekerdy Tamás pszichológus szerint káros az egységesítés, a differenciálásban rejlik a megoldás, ahogy az a környező országokban is működik, akik mind lehagytak minket. Rendkívül nagy probléma, hogy le vagyunk maradva a digitalizáció területén, a gyerekek kizárólag elavult technológiákkal ismerkednek meg az iskolaéveik alatt, a forráskivonások ugyanis valahogy mindig az oktatást érintik elsősorban.

A szakember így foglalja össze tapasztalatait: „a diktatúrák gondolkodnak tantervközpontú oktatásban, a demokráciák gyerekközpontú iskolát csinálnak”. Márpedig a Fidesz mindenáron ragaszkodik az általa jónak tartott rendszerhez, és a Nemzeti Alaptanterv pontjaihoz a nyilvánvaló hibák ellenére.

TényTár

Mégis lemond az arab nőkről Wolfgang Schäuble

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter elhibázottnak nevezte Németország 2015-ös bevándorláspolitikáját alig fél évvel azután, hogy arról beszélt: a németek saját lányaikkal és nővéreikkel fognak paráználkodni, ha nem érkezik elég arab nő az országba.

Schäuble vasárnap a Welt am Sonntagnak nyilatkozva azt mondta, csak azért érkezett Németországba ennyi menekült, mert ott jobbak az életkörülmények mint sok más európai országban. Elmondása szerint a német kormány hibázott, amikor az összes menekült beengedése mellett döntött.

„Próbáltunk javítani több dolgon is, ami 2015-ben kicsúszott ellenőrzés alól. Mi politikusok is emberek vagyunk, és elkövetünk hibákat – de legalább tanulni tudunk ezekből a hibákból.”

2015-ben 890000 menedékkérelmet adtak be Németországban, ezek többségét közel-keleti országból érkező személy kezdeményezte.

Tavaly nyáron Schäuble a Die Zeit lapnak nyilatkozva még arról beszélt; a menekültek beengedésére amiatt van szükség, mert szerinte jobb lenne, ha a németek más népekkel keverednének. A pénzügyminiszter akkor azt mondta, ő vérfertőzésnek tartja azt, ha a német nők német férfitól szülnek gyereket. Az interjú során az is kiderült, hogy Schäuble számára az európai és arab szülőktől származó félvér nők jelentik a szépségideált, amit vezető politikusként egész Európára rá akar erőltetni.

http://www.hidfo.ru/2017/01/megis-lemond-az-arab-nokrol-wolfgang-schauble/

Kínos dolgok derültek ki a Volkswagen volt vezérigazgatójáról

Egy német város, Braunschweig ügyészségének közlése szerint 21-ről 37-re nőtt a gyanúsítottak száma a Volkswagen autók károsanyag-kibocsátását mérő szoftverekkel kapcsolatos ügyben.

Az ügyészség közleménye szerint a gyanúsítottak közt van Martin Winterkorn, a vállalat volt vezérigazgatója is. Őt és más gyanúsítottakat csalással és a szabad verseny sértésével vádolják.

Az ügyészség szerint információjuk van arról, hogy a vállalat vezérigazgatója is tisztában volt azzal: az általuk használt szoftwerek manipulálják a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos adatokat. A hét folyamán lefolytatott nyomozati cselekmények során 28 létesítményt kutattak át Wolfsburg, Gifhorn és Braunschweig területén, ám a megszerzett adatokat egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Volkswagennel kapcsolatos botrány 2015 szeptemberben robbant ki, amikor az Egyesült Államok környezetvédelmi hatósága megvádolta a vállalatot azzal, hogy az általuk használt szoftwerek hamis adatokat szolgáltatnak a dízelmotoros gépjárművek károsanyag-kibocsátásával kapcsolatban. A vállalat korábban elismerte, hogy 11 millió járművet láttak el olyan szoftwerrel, ami elcsalja ezeket az adatokat, majd beleegyezett több mint 15 milliárd dollár kártérítés kifizetésébe.

http://www.hidfo.ru/2017/01/kinos-dolgok-derultek-ki-a-volkswagen-volt-vezerigazgatojarol/

Ezzel csillapítaná Trump a fegyvergyártó cégek háború-éhségét

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírta a rendeletet, mely előírja az amerikai hadsereg teljes újjáépítését.

Az új védelmi miniszter, James „Veszett Kutya” Mattis meghallgatását követően Donald Trump aláírt két rendeletet, ebből az elsőt szerinte „nagyon szeretni fogja” a kongresszus. Az elnök ígéretet tett az amerikai hadsereg újjáépítésére. Ennek részeként kilátásba helyezte az atomfegyver-arzenál bővítését, és az amerikai haditengerészet flottáinak kibővítését.

Egy másik rendelet többek között előírja az átvilágítási gyakorlat szigorítását, hogy lehetővé váljon a radikális iszlamisták hatékonyabb kiszűrése.

A hadsereg újjáépítését előíró rendelet teljes tartalmát még nem hozták nyilvánosságra. Trump elmondása szerint azonban ez „új repülőgépeket, új hajókat, új erőforrásokat” jelent és „új fegyvereket, új felszerelést az egyenruhások számára”.

Az elnök általa mondottak alapján Trump a következő években azzal akarja csillapítani a fegyvergyártó cégek háború-éhségét, hogy a külpiacok erőszakos meghódítása helyett a korábbinál nagyságrendekkel nagyobb állami megrendeléseket fognak kapni az amerikai hadsereg újjáépítéséhez.

http://www.hidfo.ru/2017/01/ezzel-csillapitana-trump-a-fegyvergyarto-cegek-haboru-ehseget/

Sokba kerül a németeknek a migránsok eltartása

A német kormány az utóbbi egy év folyamán több mint 21,3 milliárd eurót költöttek a migrációs válság kezelésére, és további 21,3 milliárdot különítettek el az idei költségvetésből, a pénzügyminisztérium pénteki jelentése szerint.

A Die Zeit beszámolójában az áll, hogy 2016-ban az ország 7,1 milliárd eurót költött a „migráció okainak kezelésére”. Többek közt megháromszorozta a humanitárius segélyek összegét, és további 1,4 milliárdot csoportosított át a válságövezetekben élők támogatására. További 1,4 milliárd eurót költöttek a migránsok fogadására, regisztrálására, a menedékjogot kérők átmeneti elszállásolására, 2,1 milliárdot pedig az újonnan érkezők „beilleszkedésének elősegítésére”. A menedékkérelmek áttekintése több mint 1,7 milliárd euróba került a német adófizetőknek.

A jelentésben az áll, hogy a kormány emellett több mint 9 milliárd eurót költött a helyi hatóságok, önkormányzatok támogatására, szintén a migrációval kapcsolatos kiadásaik miatt.

Németország a 2015-ös nagy migrációs hullám óta a bevándorlók egyik elsődleges célpontja. 2016-ban azonban már „csak” 280 ezer migráns érkezett, a belügyminisztérium adatai szerint főként Szíriából és Afganisztánból.

http://www.hidfo.ru/2017/01/sokba-kerul-a-nemeteknek-a-migransok-eltartasa/

“Egy háború esetén űrszemét lesz az amerikai műholdakból”

Az amerikai légierő tábornoka, John Hyten szerint Oroszország és Kína műholdas technológiái olyan gyors ütemben fejlődnek, ami az űrben nemsokára veszélyt jelenthet az Egyesült Államokra.

A Stratégiai Parancsnokság (STRATCOM) vezetője, John Hyten tábornok azt mondta, Oroszország és Kína műholdas technológiái nemsokára veszélyt jelentenek minden amerikai űreszközre, emiatt „fel kell készülni a háborúra”. „A nem túl távoli jövőben képessé válnak ennek kihasználására, és minden egyes eszköz, amit az űrben működtetünk, veszélyeztetve lesz. Ezt meg kell előznünk, és a háború elkerülésének legjobb módja, hogy készen kell állnunk a háborúra.”

A tábornok elmondása szerint Oroszország olyan műhold-elhárítási technológiákat fejleszt – beleértve lézerfegyvereket is -, melyek egy háború esetén képesek lennének működésképtelenné tenni minden amerikai műholdat, beleértve a katonai és civil eszközöket is. „Ezek többsége utána űrszemétként sodródna tovább” – mondta.

Hyten arra is felhívta a figyelmet, hogy a háborút azért kell megelőzni, mert egy ilyen konfliktus annyi űrszemetet hagyna maga után a Föld körül, hogy amiatt az emberiségnek többé nem lenne hozzáférése az űrhöz.

http://www.hidfo.ru/2017/01/egy-haboru-eseten-urszemet-lesz-az-amerikai-muholdakbol/

SAUL FIAI ÖRJÖNGENEK

Arra senki se számítson, hogy Trump kormányzása alatt tisztességes tájékoztatást fog kapni. Nemcsak külföldön, de nálunk aztán kifejezetten folyik az elhallgatás, hírhamisítás, ködösítés, stb. A zsidósajtó összes eltorzító aknamunkáját felhasználja, hogy ne lássunk világosan Trump döntéseinél. Sőt, a hazai hírekben és tévékben kifejezetten az elhallgatást művelik a legjobban. Persze, aki a netes hazai hírek között kutakodik, ott sem talál szinte semmit.

TRUMP ELLENI TÁMADÁSOK

A legújabb eset. Trump tegnap előtt a belügyminisztériumban tartott bejelentéseket, amit a gennyes CNN élőben adott. De már Trump beszéde közben képesek voltak azt csinálni, hogy este 9-kor (nálunk) megszakították az adást, elsötétült a képernyő, majd megjelent egy CNN-es tudósító állóképe. Nem lehetett tudni, hogy mi van, de aztán a tévé egy ismert bemondója elnézést kért a „technikai” hibáért. Ez ugyanaz a provokációs eset volt, mint amit az elnökválasztán napján csináltak, amikor kiderült, hogy Trump fölényesen győzött. Most már kezd világosan kibontakozni, hogy az amerikai élősködő söpredéknek a feltett szándéka az, hogy Trumpot mindenütt, minden lépésénél támadják, s ha lehet akkor valami merénylettel vagy valami alantas provokációval megbuktassák. Csakhogy Trump nem egy Nyúl Béla, ő tudja ezeknek a sötét köröknek minden szándékát és valószínű, hogy törvényes eszközökkel lép fel ezek ellen. Mi innen Magyarországról a legjobban arra leszünk kíváncsiak, hogy a legnagyobb hat, összefonódott tévébanda ellen hogyan fog föllépni? Egy mai hír, hogy van egy régi amerikai szervezet, amely ellenőrzi az ottani sajtót, hát most ezt veszik elő, ha minden igaz. Trump azért üzen naponta Twitter oldalán, mert ezt nem tudják cenzúrázni és átmegyarázni.

Visszatérve Trump előadására, aki nem látta. Igen jó szónoki képességekkel rendelkezik, tudja, hogy milyen témában és milyen helyszínen hogyan kell előadni. Ez a rövid beszéde döbbenetes volt. Egész végig nyugodtan beszélt, azonos hangsúllyal emlegette teljes részletességgel a mexikói határnál lévő disznóságokat, amiket mostantól meg akar szüntetni. A CNN adása közben minden egyes Trump mondata után igen erős tapsot kapott. De csak a végén mutatták a közönség egy részletét, tehát nagy elismeréssel fogadták bejelentéseit. Ahogy ennek vége lett a tévé összehívta az „utálatosokat” és nyomban elkezdték rágcsálni. Csupa olyan elemző beszélhetett, akik ádáz ellenségei Trumpnak. Meglepetés volt, hogy egy hájfejű kövér zsidó igen ocsmányan támadta, s ő a tévé politikai igazgatója volt. A mai hírekből nemcsak az jött át, hogy a mexikói kerítést „őrültségnek” tartják a rágcsálók, hanem ennél sokkal jobban bedühödtek azon, hogy a Clinton, Bush és Obama kormányzat alatt beengedett sok idegen bűnözőt Trump meg akarja szűrni és ilyenek újabb bevándorlását megakadályozni. Szólni kell a képmutató Mexikó szerepéről is. Ennek van a leghosszabb határa Kanadán kívül Amerikának. Nos, itt az utóbbi harminc évben sok-sok tízmmillió szökött be a szabad határon, s ez volt a fő útvonal a kábítószerek, fegyverek átcsempészésére is. Csak úgy mellesleg megjegyezzük, hogy Soros nagyban támogatta az afganiszátni ópium termelést és csemépszést és ezeket az ültetvényeket a megszálló amerikai katonák is békén hagyták (Bush és Obama nyolc éve alatt). Soros papa a kábítószercsempészést is nagyban támogatta, erről számos nyugati lap beszámolt. Mexikó belső helyzetét a bűnözés határozza meg, akárcsak nálunk, de ott sokkal véresebb a helyzet. A leszámoló maffiák és szabadon mehettek át a határon, mivel nem védték, ahogy kellett volna. Reméljük, hogy Trump úgy építi a kerítést, hogy Mexikón behajtja a költségeket, hiszen Mexikó minden bűnözőjét átengedte. Ez egy jól fizető zsidó program is volt, hogy Amerika fehér népességét fölhigítsák, s ez nagyjából sikerült is, mert a színesek már többen vannak (főleg spanyolnyelvűek), mint fehérek, de a négerek is szaporodnak bőven. Ha megnézzük az ottani bűnözési arányokat, akkor ezt 80 %-ban legalább a színesek követik el. Ne ez az emit Trump be fog szüntetni, s ezért nagy most a hörgés. Kép:

1-ső képen a Fehér Ház oldala, ahol Trump távlati programjai is olvashatók. Bezzeg a hazai kormányoldalon semmi ilyen nincs

2-dik képen a most is élő amerikai elnökök

3-4-5-6-os képen a feministák, buzik, söpredékek

7-dik képen a jehova múmia, aki korábban Clinton elnök külügyére (M.A.) volt, most Trum ellen úgy uszít, hogy „muzulmánnak” akarja bejegyeztetni magát. Lám-lám...mindig mondtuk, hogy a cionisták és muzulmánok bizonyos részei kéz a kézben járnak

8-dik képen 47 republikánus képviselő, aki Trump ellen van, csak meg kell nézni őket

9-dik képen az a rongy látható, aki az NBC tévében Trump tíz éves fiát mocskolta

10-es képen a söpredék Trump kormányát fasisztának nevezi


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/trump-megkezdte-rendv%C3%A1g%C3%A1st

Hofer: nem kell szabadkereskedelem az USA és Európa közt

Az osztrák Szabadságpárt tagja és volt elnökjelöltje, Norbert Hofer szerint Európa anélkül kellene együttműködjön az Amerikai Egyesült Államokkal, hogy sor kerülne a TTIP megkötésére. A szabadkereskedelmi egyezmény egyik félnek sem lenne igazán előnyös.

Az Európai Unió és az Egyesült Államok képes a gazdasági kapcsolatok erősítésére anélkül is, hogy olyan szabadkereskedelmi egyezményeket vezetne be, mint a Transzatlanti Kereskedelmi és Befektetési Partnerség – mondta Norbert Hofer, az osztrák Szabadságpárt vezető politikusa.

Hofer elmondása szerint ő általánosságban vége szkeptikus a szabadkereskedelmi egyezményekkel kapcsolatban, különösen a TTIP kapcsán, ami nem lenne előnyös se az USA, se Európa számára. A politikus annak kapcsán nyilatkozott a TTIP-el kapcsolatos tervekről, hogy Donald Trump bejelentette a más, hasonló szabadkereskedelmi egyezményekből kivonulást. Az amerikai elnök úgy döntött, hogy az USA ki kell vonuljon a Csendes-óceáni Partnerség egyezményből – Hofer szerint ennek megfelelően a TTIP-re sincs szükség.

A politikus kifejtette, hogy a szabadkereskedelmi egyezmények komoly gazdasági problémákat tudnak okozni olyan országok számára, melyek gazdaságai nincsenek megközelítőleg azonos szinten, és ennek ellenére megkötnek egy ilyen megállapodást.

Trump hétfőn írta alá azt a rendeletet, mellyel az USA kivonul a 12 ország részvételével tervezett Csendes-óceáni Partnerség programból, melynek egyezményét egyelőre még nem írták alá. A Fehér Ház sajtófőnöke napokkal korábban arra is tett utalást, hogy a közeljövőben Trump a kanadaiakkal érvényben lévő szabadkereskedelmi egyezményt is semmissé nyilváníthatja.

http://www.hidfo.ru/2017/01/hofer-nem-kell-szabadkereskedelem-az-usa-es-europa-kozt/

Népszavazással módosítanák Szíria határait

A Szputnyik orosz hírügynökség hozzájutott a szíriai alkotmány módosításának egy tervezetéhez, melyről Asztanában folytattak tárgyalásokat; alkotmányban rögzítenék, hogy az országhatárok megváltoztatása csak népszavazás által lehetséges.

A hét folyamán Kazahsztánban folytatott tárgyalásokon az orosz delegáció átadta a szíriai ellenzéknek egy alkotmánymódosítás tervezetét, ami javasolja, hogy kizárólag népszavazás útján legyen lehetőség az országhatárok módosítására. Az orosz szakértők által kidolgozott javaslat szerint az „arab” megnevezést eltávolítanák Szíria hivatalos nevéből (Szíriai Arab Köztársaság – az ország neve ehelyett Szíriai Köztársaság lenne), emellett az alkotmányban rögzítésre kerülne, hogy csak akkor lehetséges az ország határainak módosítása, ha a lakosság ahhoz népszavazás formájában támogatását adja.

Az orosz javaslat szerint a kurd autonómia egyenlő joggal használhatja hivatalos nyelvként a kurd és arab nyelveket – a tervezet emellett kiterjesztené a parlament jogköreit, ami így hadat üzenhetne, felelősségre vonhatná az elnököt, és kinevezhetné a nemzeti bank vezetőjét.

A beszámoló szerint a tervezet célja, hogy a szíriai nép kezébe adja a háborúval és békével, az államfő személyével és az ország területi egységével kapcsolatos döntéseket. A dokumentum emellett kimondaná, hogy a szíriai hadsereg nem avatkozhat bele a politikába, és nem tölthet be semmilyen szerepet a demokratikus hatalomátadásban. Az alkotmánymódosítás előírná, hogy amennyiben a szíriai törvények ütköznek a nemzetközi joggal, ebben az esetben a nemzetközi jogot kell előnyben részesíteni a nemzeti jogrenddel szemben.

http://www.hidfo.ru/2017/01/nepszavazassal-modositanak-sziria-hatarait/

Nem éri meg északon maradni a svéd nyugdíjasoknak

Döbbenetes! Az északi nyugdíjasoknak már nem éri meg északon maradni, anyagi okok miatt inkább Portugáliába vándorolnak.

Egyre nagyobb számú svéd nyugdíjas költözik látszólag Portugáliába, hogy egy teljesen legális adóelkerülési séma segítségével megkerülje a nyugdíjak megadóztatását. Ez a séma nem tartalmaz törvénytelen elemet, és nem igényli titkos offshore-számlák bevonását: ma már gyakorlatilag minden svéd nyugdíjas, aki korábban magánvállalatnál volt foglalkoztatva, bejelentheti magát Portugáliában, hogy megkerülje a svédországi különösen magas adókat, de közben továbbra is élvezhesse a svéd jólétet.

Miután Portugália 2009-ben megváltoztatta az adószabályozást, a külföldre költöző nyugdíjasok száma – legalábbis papíron – az ötszörösére nőtt. A svéd SVT hírszolgáltató szerint csak a 2015-ös évben több száz nyugdíjas költözött Portugáliába, és úgy tűnik, Svédország az éjfél előtti utolsó órában van, ha meg akarja állítani az adózó nyugdíjasok tömeges külföldre vándorlását, mert ez a szám 2016-ban tovább növekedett.

Svédországban a pénzügyi tanácsadók ilyen téren is versenyt folytatnak az ügyfelekért, és külön szemináriumokat hirdetnek annak kapcsán, nyugdíjasként hogyan kell eljárni Portugáliába költözéskor. Egy svéd alkalmazott 65000 koronás fizetés után nyugdíjasként évente 184000 koronát kell adózzon Svédországban. Kivéve, ha úgy dönt, hogy Portugáliába költözik, mert akkor ez az összeg 34000 koronára csökken. A legális adóelkerüléshez mindössze annyi szükséges a számukra, hogy legalább öt éve Portugáliában is nyilvántartva legyenek, majd visszautazzanak Svédországba – ami így összességében igen vonzó lehetőség az európai szinten kiemelkedően magas adóteherrel sújtott északi nyugdíjasoknak.

http://www.hidfo.ru/2017/01/nem-eri-meg-eszakon-maradni-a-sved-nyugdijasoknak/

Trump a mexikóiakkal fizetteti meg a fal költségeit

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke rendeletben utasította a Belbiztonsági Minisztériumot, hogy a Mexikónak adott támogatásokból fedezzék a határvédelem megerősítésének és a fal építésének költségeit.

Trump rendelete szerint a költségvetési forrásokból el kell különíteni a mexikói határon építendő falra szánt összeget. Az elnöki utasítás értelmében a Mexikónak folyósított segélyekből vonják el azt az összeget is, amiből a már meglévő kerítések javításának költségeit fedezik, illetve megfizetnek további 5000 embert határvédelmi feladatokra.

Trump a nap folyamán látogatást tesz a Belbiztonsági Minisztériumban, de látogatása előtt már felszólította a minisztérium vezetőjét, hogy a Mexikónak szánt forrásokból vonja el a fal építéséhez szükséges összeget. Az elnök emellett utasításba adta, hogy radikálisan csökkentsék az Irakból, Iránból, Szíriából, Szudánból, Szomáliából és Líbiából jelentkező személyeknek megadott vízumok számát.

Az elnök emellett ígéretet tett arra, hogy amennyiben a Chicago-i hatóságok nem képesek helyreállítani a közrendet, a szövetségi erőket fogja beküldeni a rend helyreállítására.

http://www.hidfo.ru/2017/01/trump-a-mexikoiakkal-fizetteti-meg-a-fal-koltsegeit/

A HAZAI HÍREKBEN SOK TRUMP HÍRT ELHALLGATNAK

Az elhallgatott hírek többféle módon érhetők tetten. Az MTI ugyan közöl több hírt Trumpról, de sok fontos részt ezekből kihagynak vagy kicsit átértelmeznek. Ugyanakkor a netes híroldalk sok MTI hírt nem vesznek át, ami Trumpról szól. Sok nyugati és amerikai hírt Trumpról még a hazai netes oldalak sem vesznek át. A legnagyobb hazai híreszközök ugyan tudnak sok fontos Trump hírről, de ezek jó részét nem adják le. Mindezt azért teszik, hogy a hazai közvéleménynek ne legyen pontos képe a történésekről.

TRUMP ELKEZDŐDÖTT TÉNYKEDÉSEI

Trump-csapat bejelentette, hogy a megválasztott elnök felmentette a 88 éves Charlie Brotmant, aki Dwight Eisenhower 1957-es beiktatása óta valamennyi beiktatási parádé bemondója volt. Feladatát Steve Ray szabadúszó bemondó, Donald Trump kampányának egyik önkéntes aktivistája veszi át. A Trump-csapat egyik szóvivője azt is elmondta, hogy Brotman ezentúl "tiszteletbeli bemondó" lesz. Január 20-i hatállyal menesztették Errol Schwartz vezérőrnagyot, a Nemzeti Gárda washingtoni vezetőjét is, akinek pontosan 12 óra 01 perckor - Trump esküjének elmondásakor - kell távoznia posztjáról. Schwartz a The Washington Post című lapnak azt mondta: mindenképpen benyújtotta volna lemondását, s értetlenül áll a döntés előtt. Kiderült azonban, hogy nem Trump szorgalmazta a lemondást, hanem a Nemzeti Gárdát felügyelő Pentagon (a védelmi minisztérium) ragaszkodott hozzá, s Trump elfogadta és aláírta a döntést. (MTI, részlet) Ez a hír csak neten jelent meg.

Első képen a Fehér Ház nemzsidó szóvivője
Második MNO képen a beiktatási hely
Harmadik NYT képen Mike Pompeo, a CIA új főnöke és felesége az alelnök előtt leteszi az esküt
Negyedik Huffpost képen azzal riogatnak, hogy Trump megkezdte a sajtó megfenyegetését

TRUMP KERESKEDELMI DÖNTÉSEI

Ma a mexikói, a kanadai elnök is megszólalt, de a németek is azt latolgatják, milyen ellenlépést kell majd tenniük, ha kapnak a nyakukba pár jó kis vámot. A Der Spiegel szerint például német-amerikai kereskedelmi háború esetén alaposan meg kéne bogarászni az Apple, a Google vagy a Facebook, az Amazon európai tevékenységét. Trump korábban a német autógyártókat fenyegette meg vámokkal. (privatbankar, részlet)

Arról a hazai hírekben hallgatnak, hogy Kína milyen lépéseket tervez Trump ellen. Az Ázsiai Szabadkereskedelmi egyezményt Trump lemondta.

ABORTUSZ ELLENES DÖNTÉSE

A január 23-án, hétfőn aláírt elnöki rendelet úgy fogalmaz: a családtervezéssel foglalkozó nem-kormányzati szervezetek csakis akkor kaphatnak amerikai szövetségi támogatást, ha beleegyeznek, hogy nem “népszerűsítik” az abortuszt, illetve pácienseiket megfelelő információkkal látják el az abortuszt és következményeit illetően. A rendelet nem csupán az amerikai, hanem a külföldi nem-kormányzati szervezetekre is érvényes. Ilyen rendeletet Ronald Reagan elnök vezetett be elsőként. (magyarkurir, részlet) Ezt a hírt a rádiók és tévék elhallgatták nálunk.

TRUMP ELLENI SÖPREDÉKEK

Szövetségi ügyészek szerint az elnöki beiktatás napján letartóztatott tüntető legtöbbjét lázadás bűncselekményével vádolják. Az Amerikai Egyesült Államok ügyészségi hivatala közölte: a bűncselekmény akár 10 év börtönbüntetéssel és 250 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal sújtható. A hivatal szerint a letartóztatottak nagy részét óvadék nélkül elengedik, majd februárban kell visszatérniük a bíróságra. Peter Newsham ideiglenes washingtoni rendőrfőnök pénteken közölte: 217 embert vádolnak lázadással. (ATV, részlet) Ezt a hírt csak neten lehetett olvasni, sem a rádiók, sem a tévék nem közölték.

Madonna a tehetségtelen, botrányairól ismert ripacs a Washington-i női menet élén azt ordította, hogy „fel kell gyújtani a Fehér Házat.” Később a sajtófelháborodások hatására elkezdte mentegetni magát, de lehet hogy intézkedést hoznak ellene is. Andrea Bocellit megfenyegették, hogy lelövik, ha énekelni mer Trump bálján, a beiktatási napon. A világhírű énekes a fenyegetéss miatt lemondta a fellépését. Bruce Springsteean előzőleg Obama lakosztályán adott koncertet és Trump elleni uszító kampányokban vesz részt.Ezeket semmilyen hírekben nem mondták, csak a neten volt olvasható.

TRUMP TÁMADJA A SZENNYTÉVÉKET

HAZAI HÍREKBEN ELHALLGATTÁK

A langley-i központban Trump újabb csatát indított az amerikai média ellen. „Amint tudják, háborút vívok a sajtóval. Ők a legtisztességtelenebb emberek a földön. Úgy állítják be, mintha ellenséges viszonyom lenne a hírszerzéssel. Csak azt akarom, hogy tudják, ennek az ellenkezője igaz, önök az első helyen állnak. Ezt ők pontosan értik” – fogalmazott. Az amerikai elnök azt üzente a CNN-nek és a hírtelevízióknak, nagy árat fizetnek a szerinte hazug tudósításokért. „Valami csodálatos volt, mert úgy tűnt, hogy másfél millió ember volt ott, akármennyi is volt, a Washington-emlékműig elért. De láttam, ebben a tévében az üres gyepet mutatják, és 250 ezer emberről beszélnek. Ez hazugság. Szerintem nagy árat fognak ezért fizetni” – hangoztatta. Egy, a CNN által bemutatott légifelvételen, amelyen összehasonlította Barack Obama 2009-es beiktatásán megjelent tömeg méretével a mostanit, jól látszik, a tömeg nem ért el a Capitoliumtól a Washington-emlékműig. Az új fehér házi szóvivő is tisztességtelennek nevezte a média eljárását, és felelősségre vonásról beszélt. „A mostani volt a legnagyobb közönség a beiktatások történetében. Mind személyesen, mind a földön. Még a New York Times nyomtatott példányában olyan fotót közölt, amelyik elferdítette az eredeti tweetjükben szereplő képet, amelyik még teljes valóságában bemutatta a tömeget. Ezek a kísérletek, amelyek csökkentik a beiktatással kapcsolatos lelkesedést, szégyenletesek és rosszak” – közölte Sean Spicer. (MNO, részlet)

„Lipótváros Hangja” úgy tünik nem nézte a CNN élő adását Trump beszédéről a CIA központban, mert arról is tudósítani kellett volna, hogy a CNN nem mutatta a hallgatóságát, akik több vastapssal is kifejezték egyetértésüket, Trump találó és szellemes megfogalmazásaira. De ezeket a tapsokat csak hallani lehetett. Arról is hallgat a lap, hogy Trump beiktatásának másnapján Washingtonban, de több amerikai nagyvárosban is megszervezetten, előre lefizetett nőket zavartak ki az utcákra, Clinton és Obama híveit, akik főként rózsaszín ruhákban, mocskos feliratottal vonulgattak és okádtak Trump ellen, s ezt a CNN úgy mutatta be, mintha sokkal többen letettek volna, mint Trump beiktatásán.

A HAZAI HÍREKBEN TRUMP CÁFOLATAIT ELHALLGATTÁK

Donald Trump megválasztott elnök irodája eddig és most is visszautasítja azokat az állításokat, hogy az ingatlanmágnás orosz beavatkozásnak köszönhetően nyert. "Ezek ugyanazok az emberek, akik azt állították, hogy Szaddám Husszeinnek tömegpusztító fegyverei voltak. A választás jó ideje véget ért, méghozzá a történelem egyik legnagyobb arányú elektori győzelmével. Ideje továbblépni, és ismét naggyá tenni Amerikát" - reagált Trump kabinetje a The Washington Post hírére."Nem hiszem, hogy beavatkoztak" - mondta a héten maga Donald Trump a Time magazinnak. "Lehet, hogy Oroszország volt, de lehet, hogy Kína. De az is lehet, hogy valami pasas New Jerseyben" - mondta az Egyesült Államok leendő elnöke a hackertámadásokról. (MTI, részlet)2016-12-10)

A LIBERÁLIS MOCSOK TERJESZTŐI BEMUTATVA

Az impeachment megvádolást jelent, de a megvádolás nem jelent semmit, az előbbiről viszont azonnal Bill Clinton és Monica Lewinsky, továbbá az amerikai jogrendszer jut az eszünkbe. Clinton ugyanis esküvel tagadta, hogy szexuális kapcsolata lett volna a bájos fehér házi gyakornokkal, Monica Lewinskyvel, aki az elnökkel való enyelgését elfecsegte egy jó barátnőjének, és a meglehetősen fordulatos ügy végén (akarata ellenére) még genetikai anyaggal is szolgált ennek bizonyítására, lévén nem mosta ki a ruháját, amelyet az eset során viselt. Az impeachment sugallásában talán legaktívabb a londoni Independent volt, amely heti rendszerességgel közölt elméleteket arról, hogy mi módon lehetne Trumpot megbuktatni. Legutóbb, január 17-én, az újság Caligula sorsáról nosztalgiázott (biztonsági szolgálata, a pretoriánus gárda ölte meg), de végül e megoldást mint demokráciába nem illőt elvetette, és helyette az alkotmány 25. kiegészítését javasolta. Eszerint az elnök leváltható, ha kabinetjének tagjai és a kongresszus alkalmatlannak találja. A lap igyekezete érthető, ha figyelembe vesszük, hogy tulajdonosa, Alekszander Lebegyev egyike annak a hét oligarchának, aki Jelcin idején rátette a kezét az orosz gazdaság túlnyomó részére, és akit azután Putyin kiakolbólított.Egy felmérés szerint Amerikában mindössze hat lap volt, amely Trumpot támogatta, ezek is a külföldiek számára ismeretlen helyi újságok, amelyek töredékét teszik csak ki az amerikai médiapiacnak. Mindebből következik, hogy a Trump minden intézkedését nagy valószínűséggel félremagyarázás és zajos kritika követi majd szinte az összes nemzetközileg is olvasott újságban és hírportálon. Így a kezdet nem lesz könnyű, mert a Trump ellen acsargók eddig még mindig vesztettek. (MHO, részlet)

TRUMP TWITTER ÜZENETEIBŐL

Trump azért használja ezt a közlési formát, mert az amerikai lapok és tévék eltorzítják a mondanivalóját. Emiatt már készül intézkedéseket hozni. Az amerikai tévék 6 zsidócsoport kezében vannak, hasonló a netes szolgáltatók helyzete is.

„ A békés tüntetések fémjelzik a demokráciát. Még ha nem mindig értek egyet ezekkel, azt elismerem, hogy ez az emberek joga, hogy kifejtsék a véleményüket.”

„Hű, a nézettség így néz ki: 31 millió ember nézte a beiktatást, s ez 11 millióval több, mint a nagyon jó minősítést kapott 4 évvel ezelőtti!” (Ebből a kijelentéséből óriási vita bontakozott ki Amerikában a sajtóban, tévékben, hogy Obama vagy Trump beiktatásán voltak-e többen. A sunyi CNN azt csinálta, hogy a téren lévő hatalmas tömeget nem mutatta a valóságnak megfelelően.)

„Figyeltem a tiltakozásokat tegnap, de az volt a benyomásom, hogy volt egy választás. Miért nem mentek el ezek az emberek szavazni? Ez csak a celebeknek fáj, nekik okozhat rosszat”. (A nőtüntetés kapcsán.)

„Volt egy nagy találkozóm a CIA-főkapitányságon tegnap, telt ház volt, nagy tisztelettel fogadtak. Régen kaptam ilyen lelkesedést, csodálatos emberek. GYŐZELEM!”

"Ne engedjük, hogy bárki megmondja, hogy nem lehet megtenni. Nem kihívás az, ha egyezik a szívvel a küzdelem. Ez Amerika szelleme."

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/trump-belecsapott-munk%C3%A1ba

Németország: terroristák célpontjává vált az ivóvízkészlet

A Bild napilap birtokába jutott dokumentum szerint a kormány komolyan foglalkozik annak lehetőségével, hogy terrorszervezetek veszélyes vegyi anyagokat engedhetnek az ivóvízkészletbe.

Hetekkel a Berlinben történt terrortámadás után a német kormány annak lehetőségével foglalkozik, hogy terrorszervezetek vegyi fegyvert vethetnek be Németország területén, és nagy mennyiségű veszélyes anyagot engednének a lakossági ivóvízkészletbe. A napilap szerint a dokumentumot a hadseregnek, a hírszerző szerveknek és a katasztrófavédelemnek küldték szét figyelmeztetésként, hogy kezdjenek felkészülni egy olyan helyzetre, melynek során vegyi támadás éri az ivóvízhálózatot.

A figyelmeztetés szerint „egy eltökélt és alaposan kiképzett terrorista csoport képes lehet arra, hogy vegyi fegyvereket vessen be egy következő támadás során.” A kormány és a szövetségi rendőrség által készített dokumentumban az áll, hogy egy „iszlamista motivációjú” terrortámadás van készülőben, és ennek során „valós lehetősége van” egy vegyi támadásnak.

A jelentés szerint a német hadsereg most minden eddiginél aktívabban készül egy ilyen helyzet elhárítására. Ez nem is csoda, hiszen korábban kiderült, hogy nincsenek a helyzet magaslatán: hónappal ezelőtt szintén a Bild napilap arról számolt be, hogy az amerikai hadsereg a német védelmi minisztérium tudta nélkül szabadított el biológiai fegyvert Németország területén. A jelentés szerint a védelmi minisztérium is a sajtóból értesült arról, hogy az amerikaiak nem ártalmatlanított, hanem élő anthraxot használtak a németországi biovédelmi gyakorlatok során.

http://www.hidfo.ru/2017/01/nemetorszag-terroristak-celpontjava-valt-az-ivovizkeszlet/

Közös erővel kényszerítik ki a szíriai tűzszünet betartását

Oroszország, Törökország és Irán megállapodást kötött arról, hogy közös erővel fogják megfigyelni és fenntartani a tűzszünetet Szíriában.

Oroszország, Törökország és Irán megállapodást kötött egy háromoldalú mechanizmus létrehozásáról, a Szíriában elért tűzszünet megőrzése érdekében. Január 23-án a szíriai helyzet rendezését célzó tárgyalássorozat kezdődött Kazahsztán fővárosában, ahol megjelentek többek közt a szíriai kormány és ellenzéki csoportok képviselői, emellett az orosz, török és iráni küldöttségek tagjai. A török Anadolu hírügynökség szerint a találkozón megállapodásra jutottak, és a jövőben a három ország közösen fogja ellenőrizni a tűzszünet betartását Szíriában.

A lapnak nyilatkozó diplomáciai forrás szerint a három ország képviselői rendszeres találkozókat tartanak majd, ahol kiértékelik az egyes felek részéről a tűzszünet feltételeinek betartását, és szükség esetén határoznak az esetleges válaszlépésekről.

Az Oroszország, Törökország és Irán képviselői által kiadott közös nyilatkozat megerősíti, hogy a három ország együttműködik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni harcban.

A Szíriában jelenleg érvényben lévő tűzszünet december 30-án lépett életbe, amit később az ENSZ Biztonsági Tanács határozata is megerősített. Oroszország és Törökország képviselői napi rendszerességgel ellenőrzik a fegyvernyugvás betartását.

http://www.hidfo.ru/2017/01/kozos-erovel-kenyszeritik-ki-a-sziriai-tuzszunet-betartasat/

Fillon: együtt kell működni Oroszországgal a terrorizmus elleni harcban

Francois Fillon francia elnökjelölt szerint Európa partnerként kell tekintsen Oroszországra a terrorizmus elleni harc során és más nemzetközi kihívások leküzdésekor.

Az elnökjelölt a Konrad Adenauer alapítvány rendezvényén felszólalva arról beszélt, hogy az eddigi, konfrontáció alapú megközelítés helyett Európa inkább arra kellene összpontosítson, hogy bizalomra épülő, nyílt kapcsolatokat építsen Oroszországgal, és ennek részeként a két fél közös erővel vegye fel a harcot a térségünket sújtó terrorfenyegetéssel.

Fillon szerint a „szankciók és fenyegetések” politikájának alkalmazása helyett az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet kell prioritásként kezelni, Oroszország viszonylatában pedig törekedni kell az állandó konfrontáció elkerülésére.

Vasárnap Fillon a Le Monde lapnak adott interjúja során úgy fogalmazott: Szíriában Moszkva erőteljes fellépése segített megakadályozni egy terrorszervezet hatalomra jutását, és Oroszország ezzel bebizonyította, hogy lényegi szerepet vállalhat Európa biztonságának szavatolásában.

http://www.hidfo.ru/2017/01/fillon-egyutt-kell-mukodni-oroszorszaggal-a-terrorizmus-elleni-harcban/

Ukrajna ilyen módon szabadulhat a polgárháborús helyzettől

Decemberben egy ukrán milliárdos figyelemre méltó publicisztikája jelent meg a Wall Street Journal hasábjain, melyben a szerző kifejti, hogyan tudná Ukrajna megoldani az Oroszországgal fennálló konfliktust. A megoldás egyszerű: Kijev helyre kell állítsa függetlenségét a NATO-val szemben – le kell mondania a NATO-tagságról és a Krím-félszigettel szembeni területi követeléseiről.

Viktor Pincsuk publicisztikáját december 29-én jelentette meg a Wall Street Journal. A milliárdos ebben kifejtette, hogy a Trump-kormányzat valószínűleg megpróbálja majd kompromisszumos úton kezelni az Ukrajnában előállt helyzetet annak érdekében, hogy jobb kapcsolatokat alakíthasson ki Oroszországgal. Pincsuk szerint a kijevi vezetés készen kell álljon a kompromisszumok megkötésére az ország keleti részében zajló polgárháború lezárása érdekében. Szerinte az ukrán hatóságok el kell ismerjék a helyi hatóságok által kiírt választásokat, és be kell tartsák a minszki egyezmény részeként tett vállalásaikat. Oroszország részéről ugyanezt várja el az ukrán oligarcha.

Ukrajna 2014 áprilisa óta folytat hadmozdulatokat azokon a területeken, melyek lakossága 2014 februárjában nem ismerte el a nem-demokratikus úton hatalomra jutó kijevi kormányt, ehelyett döntést hozott az elszakadásról. A Krím-félsziget 2014 márciusban tartott népszavazást az Ukrajnától elszakadásról, és 96%-nyi igen szavazattal döntött arról, hogy csatlakozik az Oroszországi Föderációhoz. Ez a szavazati arány nagyjából megfeleltethető a területen élő orosz lakosság arányának.

Az ukrán milliárdos a konfliktus rendezése érdekében számos javaslatot tett. Többek között Ukrajna fel kell mondjon minden olyan megállapodást, ami az EU-csatlakozás irányába jelentett előrelépést. A NATO-tagság vonatkozásában azt mondta, a kijevi vezetők el kell fogadják, hogy Ukrajna rövid- és középtávon nem csatlakozhat a szervezethez, ehelyett a függetlenséget kell válassza. Az oligarcha emellett azt mondta, Ukrajna az Oroszország elleni szankciók feloldását is el kell fogadja, ha az a béke helyreállítását elősegíti, és segíti az ország területi egységének megőrzését.

Pincsuk elgondolása nem tartalmazott olyan elemeket, mely radikálisan eltérne a ma regnáló hatalmi elit által képviselt nézetektől. Nem mondta, hogy Ukrajna el kellene ismerje a Krím-félszigetet Oroszország részeként, emellett fenntartja, hogy szerinte Oroszország okolható a délkeleti megyékben a feszültség szításáért. Ennek ellenére,  a milliárdos kijelentései az ukrán médiában és politikai körökben is felháborodáshoz vezettek. Porosenko szinte azonnali reakciót adott, és a sajtónak nyilatkozva kijelentette, hogy Ukrajna soha nem fogja feladni az „orosz agresszió” elleni harcot. Pincsukot végül felszólította, hogy kérjen bocsánatot a publicisztika megjelentetése miatt.

http://www.hidfo.ru/2017/01/ukrajna-ilyen-modon-szabadulhat-a-polgarhaborus-helyzettol/

Nem találnak kapaszkodót Trump politikai ellenfelei

Donald Trump vezetésével az Egyesült Államok egyértelmű határvonalat húz saját maga és a világgazdaság közé; az energetikában tapasztalható változások mellett a szabadkereskedelmi egyezményekből is kivonulhat Trump Amerikája.

Annak ellenére, hogy az amerikai elnök az USA legbefolyásosabb politikusa, Donald Trump továbbra is üzletember marad – írja a Lenta.ru. A lapnak nyilatkozó gazdasági szakértő, Alexander Birman szerint Trump személyi döntései számos kérdést felvetnek ugyan, de politikai ellenfelei nem tudnak majd fogást találni rajta, mert azt nem lehet kijelenteni, hogy az új elnök ne rendelkezne határozott gazdasági elképzelésekkel. Trump csapata befolyásos üzletemberekből és politikai vezetőkből áll össze, akik tanácsadóként vagy a kormány tagjaként szolgálják az új elnököt.

Korábban a Forbes magazin megállapította, hogy Trump az USA modern történelmének eddigi leggazdagabb vezetői gárdáját állította össze; a kereskedelmi miniszter – Wilbur Ross – egy 79 éves milliárdos, a külügyminiszter Rex Tillerson szintén több száz millió dollár vagyonnal rendelkezik. Trump vezető tanácsadója, Steve Bannon 63 éves milliomos, aki a haditengerészettől a Goldman Sachshoz „vonult vissza”, mielőtt segített a Trump-média megalapozásában.

A szakértő szerint a Trump köré csoportosuló pénzemberek kidolgozzák annak módját, hogy radikálisan lecsökkenjen az USA államadóssága, gyorsuljon a gazdaság növekedése, és megakadályozzák a munkahelyek tengeren túlra vándorlását. A Nemzeti Kereskedelmi Tanács egy új program keretén belül megpróbálja elérni, hogy az emberek elsősorban amerikai termékeket vegyenek, a cégek pedig főként amerikai munkaerőt alkalmazzanak.

Birman szerint idővel helytállóvá válhat az a hasonlat, hogy az Egyesült Államokat egyetlen nagy cégnek kell tekinteni; Trump minden fontos posztra gazdag befektetőket állított, akik gondoskodni fognak arról, hogy az általuk igazgatott terület jövedelmezően működjön. Az oktatásügyet egy új cégek felvásárlására összpontosító befektető, Betsy DeVos kezébe adta, a munkaügyi miniszter pedig egy étteremlánc vezetője, Andrew Puzder lesz. Tom Price, aki Atlantában egy klinikát vezetett 20 éven át, egészségügyi miniszter lesz, az energetikai kérdésekért Rick Perry volt texasi kormányzó lesz felelős, mezőgazdasági miniszterként pedig Georgia volt kormányzóját, Sonny Perduet nevezi ki az új elnök.

Birman szerint ezek a döntések arra utalnak, hogy

Trump egyetlen nagy vállalatként fogja kezelni Amerikát, hiszen minden téren milliárdos befektetők, vagy a térségi politika meghatározó alakjai fognak döntéseket hozni.

A szakértő azt írta: a Trump által kinevezett személyek korábbi eredményeik alapján nagyfokú önállósággal igazgatják majd saját területüket, elért sikereik pedig lehetővé teszik számukra, hogy az elméleti tanácsokat szkepticizmussal fogadják. Az USA szállítmányozási infrastruktúrájának fejlesztéséért Elaine Lan Chao felel majd; ő az első ázsiai gyökerekkel rendelkező nő amerikai kormányposzton, és a szakértő szerint Chao származása szintén egyfajta függetlenség garanciája lehet.

Birman elmondása szerint annak érdekében, hogy teljesíteni tudja választási ígéreteit, Trump tisztán céges megközelítést alkalmaz majd, ennek megfelelően céges menedzsment jelleggel választotta meg a kormány tagjait, illetve tanácsadóit. Vezetésével az Egyesült Államok nem csak befelé fordul, de egyértelmű határvonalat húz saját maga és a világgazdaság közé. A Fehérház sajtófőnöke a napokban bejelentette; Trump nemsokára kezdeményezni fogja több szabadkereskedelmi egyezmény felmondását vagy újratárgyalását, ami kellő alapot biztosít a választási kampány során meghirdetett izolacionista politika megkezdéséhez.

http://www.hidfo.ru/2017/01/nem-talalnak-kapaszkodot-trump-politikai-ellenfelei/



LIBERÓSOK VONAGLÁSA DONAD TRUMP ELLEN

Trump beiktatásának másnapjára időzítették  a nőtüntetéseket, a vonaglásokat, főleg rózsaszín rongyokban, amiket a CNN nagy részletesen mutogatott, mint valami komoly jelenséget. Képesek voltak légifelvételeket is közölni, hogy a nézők agyába véssék, hogy mennyien lehettek az anarchisták, a kábítószeresek, a homoszexuálisok. Persze ezek java lefizetett tüntető volt, hiszen ingyen senki sem megy a hidegbe órákig, liberóséknál meg a pénz nem számít, ha rombolásról, lázításról van szó.

A LIBERÁLIS-ANARCHISTA SÖPREDÉK MINDENÜTT LÁZÍT

Az utcai tiltakozások Trump ellen mind baloldaliak. Több százezer levélben, e-mailekben fenyegették meg azokat a választókat, akik Trump mellett állnak. Félrevezető baloldali kampánnyal próbálják Trump győzelmét hitelteleníteni. Ez a baloldal meg van győződve arról, hogy a magas, szőke Trump nem alkalmas elnöknek. Január 20-án, amikor Donald Trumpnak megtörtént a beiktatása, abban a pillanatban anarchisták és más antiszociális csoportok nagy és gonosz tiltakozásokat csináltak a fővárosban és más városokban is. Ezeknek a zavargásoknak a célja az volt, hogy a hatóságok erejét lekössék és megzavarják a hivatalos ünnepséget. Ezekhez a nyugtalanságokhoz egyre több sötét bőrű politikus is csatlakozott, akik azt követelik, hogy a választások eredményét tegyék érvénytelenné. Mondván azt, hogy ez az egész egy összeesküvés az oroszok részéről, elvégre köztudott, hogy Obama vádolta meg Putyint az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással. Kétségbeesésükhöz több száz, több ezer híresség is csatlakozott, mert véleményük szerint a hollywoodiak nem értékelik azt, hogy miket tátog „az a szőke”. (Donald Trump. A szerk.) Trump közelgő kormánya nagy hatással van sokakra lelkileg is, mivel a lusta és fegyelmezetlen amerikai és európai elit megszokta azt, hogy a gátlástalan fényűzés a politikusok részéről globális forradalmakat válthat ki, mivel sok országban ideológiai, anyagi, erkölcsi, lelki és szociális csőd szélén állnak. Lengyelországban is ilyen a helyzet. Miután Trump megnyerte a választást, egyes médiumok nem tudnak fennmaradni és másológépekkel rágalmazák a nyugatot, "hamis híreknek" beállítva a valóságot. Emlékszünk arra, hogy miután a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) megnyerte a választásokat, a lengyel baloldal őrült tüntetésekbe kezdett. Az elmúlt órában megtanultuk, hogy eközben egy puccskísérlet is történt, mivel ez a lengyel baloldal rágalmazó levelet küldött az Európai Parlamentbe, amelyben sürtgős beavatkozást követeltek a megválasztott lengyel kormány ellen. (változásokaföldön című lengyel oldal alapján, részlet) Kép: a Huffpost képeinek részletei a leszbikusok, feministák, színesek tüntetéseiről. Az utolsó képen a betegesen liberális filmrendező, aki hónapokig okádott Trump ellen, elment ezzel a nevetséges táblával Trump irodája elé. Michael Moore ez a szerencsétlen hollywoodi pojáca

KIK IS FÉLNEK TRUMPTÓL?

A lelkileg lusta, fegyelmezetlen zsidók (magukat „elitnek” hazudják), akik munka nélkül jutottak eddig milliókhoz, a semittevésük ellenére. Akik ahhoz szoktak, ha nem nyílik magától egy ajtó, akkor berugják. Akik ahhoz szoktak hozzá, hogy fajilag dőljön a pénz számlájukra, mert a sok „hiszti-piszti” állandóan arról zakatol, hogy őnekik mi jár. A szájuk olyan, mint a kacsa hátsója, akik minden szociális támogatást maguknak gyűjtenek be. Ők az ügyeletes rettegők, akik eddig csak költséget jelentettek minden ország számára, ahová betették a lábukat. Hasznot semmit sem termeltek, s most Amerikában többen felkerekedtek Trump jövetele miatt és Kanadába vették az irányt. Persze kiváncsian várjuk az ott élők hogyan fogják eltűrni a hivatásos élősködőket? Mit szólnak majd ahhoz, ha ennyi élősködő akarja majd elszívni előlük a levegőt. (tudósítónktól) Kép: Soros (Schwartz) bácsi a hivatásos világcsaló, aki 1947-ben azért menekült el Budapestől Angliába a kommunista ávósrendőrség elől, mert a feketézéseit és valutacsalásait fölfedezték a belvárosban. (EchoTV egyik betelefonálója alapján, de a lexikonok ezt a fontos tényt sehol sem emlegetik.)

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/liber%C3%B3sok-vonagl%C3%A1sa-donad-trump-ellen

TRUMP ELSŐ HÁROM SIKERE

Az amerikai elnökök sorában ilyen eset még nem fordult elő, hogy egy még meg nem választott elnöknek ekkora közvetlen, tettenérhető hatása legyen a világra és a nagyhatalmakra, pedig még hivatalba sem lépett. Trump valóban új jelenség és van egy olyan érzésünk, hogy több országban is lesznek - persze sokkal kisebb képességű - követői, mivel olyan hatalmas példát adott másoknak, gyakorló politikusoknak, mozgalmaknak, esetleg pártoknak. Kép: a beiktatás jelvénye, az eskütétel és a címlapon Trumpot a honatyák stílusában ábrázolják, miközben a mellényén lévő jelvényen az van, hogy "borzasztó leszek"

TRUMP ELSŐ HÁROM SIKERE

Nem volt még amerikai elnökjelölt akit a kampánya során ennyi mocsokkal és ennyi aljas rágalmakkal illettek volna az ottani zsidósajtó és szennytévék által. A hazai hírekben minden esetben elhallgatták, hogy igen sokszor Hitlerhez hasonlították és a rasszista jelző enyhe volt ahhoz képest, amivel a zsidók mocskolták a lapokban, hírekben. S itt ne csak újságokat, netes oldalakat gondoljunk, hanem a legnagyobb hírügynökségek is beálltak ebbe a szennyes sakálkórusba. Azt már mondanunk sem kell, hogy a hazai gennysajtó és tömegtájékoztatás ájult odaadással átvette az Amerikában közölt mocskos jelzőket és rágalmakat. Gyorsan tegyük hozzá, hogy most ezek a hazugságládák úgy tesznek mintha mindig is elismerték volna Trump képességeit és nagyságát. Ette a fene őket, hogy Trump valóban a „civil” világból érkezett és nem tartozott abba a bűnöző belterjes bandába, amit nálunk is megtapasztalhatunk, egészen közelről. Már az is piszkálta a csőrüket, hogy Trump egy nagyvállalkozó és az ilyen mi a fenének üti bele az orrát a nagypolitikába és az ilyen miért akar elnök lenni. Mi sejthetjük, hogy mi lehetett Trump döntésének az oka, amikor megpályázta az elnöki széket. A magyarázat igen egyszerű. Ugyanazok az okok késztették őt erre, mint ami nálunk is van, terjengő mocsok és bűz, alvilági figurák a hatalomban és ezerszer lenyúzzák a dolgozó népet. Trump ezeket a bandákat évtizedekig közelről ismerte és tudta, hogyan kell ezekkel bánni, hogyan kell őket leszerelni. Most csak egy aljas zsidó rágalmat (CIA) emelünk ki a sok közül, amivel hónapokig mocskolták. A CIA főzte ki a „kibertámadás” meséjét, amivel az oroszokon lehetett nagyokat ütni. Persze teljesen jogtalanul. Az igaz, hogy az orosz hekkerek is a világ élvonalába tartoznak, akár csak a ferdeszeműek és mások. De az kizárt dolog, hogy ilyen módszerekkel az oroszok azon törték volna a fejüket, hogy a kampány vége felé úgymond „feltörjék” Hillary Clinton aktáit és levelezéseit, hogy aztán ezeket a nyílvánosság elé tárják. Ezek a sötét gazemberek elfelejtik azt, hogy a Clinton-akták már korábban is kiszivárogtak, de akkor még az oroszokat ezzel nem vádolták. Ezt a nevetséges mesét akkor szedték elő, amikor Trump megnyerte a választásokat. Tették ezt azért, hogy tovább rontsák és rombolják Trump hitelét. De Trumpról sorra leperegtek ezek a nevetséges rágalmak, mert vagy szó nélkül hagyta ezeket vagy tett néhány célzást arra, hogy kik is csinálják ezeket a lejárató műsorokat. Hogy nálunk milyen alávaló „véleményformálók” fordítottak köpönyeget Trump átható győzelme után, arra csak két példa, a sok közül. Mindkettő évtizedek óta egyetemi tanár, úgymond Amerika „szakértők”. Ugyan milyen egyetemek lehetnek ezek, ahol ilyen figurák oktathatják a mindenre fogékony magyar fiatalságot? Az egyik álságos szócséplő Frank Tibor, aki minden egyes rádiós megszólalásában, pontosabban nyögdécselésében, nevetséges jelzőkkel illette Trumpot kampánya során és kizártnak tartotta azt, hogy Trump győzzön. A másik álságos figura Magyarics Tamás, aki most már Trump győzelme után egészen más értékeléseket ad elő Trumpról a rádióban és tévében, de a kampány során ő is csak áztatta Trumpot, mint akinek semmi esélye sem lehet Clintonnal szemben győzni. Nem is akarunk a két nyögvenyelős, beszédhibás figurával tovább foglalkozni. Szégyen a magyar oktatásra, hogy ilyen álszakértő figurák formálhatják a közvéleményt. Még mindig. De meddig?

Trump első sikerét a kampánya során alkotta, amikor az amerikai zsidósajtó 100 %-os támadása közepette, végig következetesen szónokolt és nem ingott meg semmilyen alávaló támadásra sem. Gondoljunk csak a „nők elleni” hisztériarágalmakra, amivel azt a Trumpot gyalázták, aki példás családi életet él, egészen nagy, népes családjával együtt. S Trump szüleit és őseit is mindig nagy tisztelettel emlegette. Vagy gondoljunk a három nagy tévévitájára, ahol az „elfogulatlan” műsorvezetők kifejezetten Trump ellen dolgoztak, szavaikkal, tetteikkel. Trump mindig higgadt maradt – még hátrányos helyzetbe szorítva is-, amikor a törpe kígyó próbálta kikezdeni. Trump második és döntő sikerét azzal vívta ki, hogy megnyerte a választást, óriási nagy elektori fölénnyel, miközben az elektorok egy része is ellene dolgozott. Sőt, a saját pártjának több kulcsfiguárja is ellene kampányolt. Voltak akik időközben Trump oldalára álltak, persze félszívvel. Már-már azt hihettük, hogy Trump mivel megnyerte a választást, onnantól kezdve teheti a dolgát és nem fogják tovább támadni. Ennek éppen az ellenkezője történt. 2016. november 8-tól, egészen január 20-ig, ami közel másfél hónap, tovább rágalmazták és mocskolták, s újabb támadásokat találtak ki ellene, s ebben a helyzetben Trumpnak újra méltósággal kellett elviselnie ezeket a méltatlan támadásokat, Jehova barbár népétől, akik még mindig azt hiszik, hogy az ókorban élnek. Hogy milyen mocskos körök tartoznak ezekhez, azt láthattuk, amikor Trump ellen anarchisták és homoszexuálisok törtek-zúztak, gyújtogattak a nagyvárosokban.

Trump immár elnökként készült a beiktatására és esküjének letételére január 20-án, ami összességében igen jól sikerült, s ezt könyveljük el harmadik nagy sikerének. Trump ezen a napon példát mutatott a tökéletes szónoki képességeiből is. Papír nélkül mondta el ünnepi beszédét, az amerikaiaknak és a világnak. Tökéletesen kiszámított időtartamban, mert a beszéd nem volt indokolatlanul rövid és terjengősen hosszú sem. Éppen annyi volt, mint aminek kellett lennie. Figyelmébe ajánljuk a hazai szövegelőknek, hogyan kell szakszerű, világos és hatásos közbeszédet tartani. Nagyjából a kampánya fő súlypontjait emlegette, de már letisztultabb formában, amiből mindenki leszűrhette a maga számára érvényes mondanivalókat. S elmondta, hogy a formaságok letételére után eljött a tettek ideje. Úgy hírlik, hogy egy kétszáz napos tervet fog előkészíteni, de már mint elnök még le sem ülhetett dolgozni, mert előtte három bálon vett részt és még az igen látványos parádét is végig kellett néznie családjával és a közeli kormánykörökkel, munkatársaival. Sajnos a közvetítést a gyalázatos CNN állandóan reklámokkal szakította meg, de aki nézte az igen látványos és tanulságos felvonulásokat, a katonai alakulatoktól kezdve, a különféle társadalami szervezetekig, az tanusíthatja, hogy igen színvonalas volt a felvonulási parádé a főváros sugárútján, amiből a hazai tévék semmit sem adtak. Tehát Trump elnöknek az első három sikere óriási jelentőségű tett volt, amivel – úgy véljük-, hogy megalapozta elnöki munkájának az elkövetkező hónapjait. Nemcsak Amerika, hanem a világ számára is, mert az vitathatatlan, hogy a nemzetközi politikában új időszámítás kezdődik. A hazai muftik és főmuftik ezt sem akarják meghallani, de majd erre is rákényszerülnek.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/trump-els%C5%91-h%C3%A1rom-sikere

Hétezer külföldi katona megy Ukrajnába idén

Az ukrán védelmi minisztérium közlése szerint idén mintegy 7500 külföldi és 12500 ukrán katona fog részt venni az Ukrajnában zajló hadgyakorlatokban.

Csütörtökön az ukrán parlament ennek megfelelően meghozott egy törvényt, ami kimondja, hogy 2017-ben külföldi fegyveres erő állomásozhat az országban, és részt vehetnek az Ukrajna területén zajló „soknemzeti” (NATO) hadgyakorlatokban.

Ukrajna 2014 áprilisa óta folytat hadmozdulatokat azokon a területeken, melyek 2014 februárjában nem ismerték el a nem-demokratikus úton hatalomra jutó kijevi atlantista kormányt, ehelyett döntést hoztak az elszakadásról, illetve később saját országgyűlési választásokat tartottak. 2015 februárjában az ukrán küldöttség és az elszakadó régiók képviselői megállapodást írtak alá Minszkben, ami lefektette a válság rendezésének alapjait: a minszki egyezmény többek között gondoskodott a tűzszünetről, és a frontvonalról a nehézfegyverzet kivonásáról.

A minszki egyezmény 10. cikke előírja, hogy minden külföldi fegyveres el kell hagyja Ukrajna területét (ami a konfliktus eszkalálódásának elkerülése végett szükséges). Az egyezményben foglaltak ellenére azonban jelenleg is tucatnyi NATO-tagállam fegyveres erői állomásoznak Ukrajnában.

http://www.hidfo.ru/2017/01/hetezer-kulfoldi-katona-megy-ukrajnaba-iden/

Az Európai Bizottság szerint előrelépés van a terrorizmus elleni harcban

Az Európai Bizottság közzétett egy jelentést, melyben elismerését fejezi ki amiatt, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió közt fokozódik az együttműködés a terrorizmus elleni harc terén.

A jelentés szerint két kulcsfontosságú megállapodás van, mely ennek gerincét alkotja; a Terroristák Finanszírozását Nyomonkövető Program (TFTP) és az EU-USA közt érvényben lévő utasnyilvántartási egyezmény (PNR). A TFTP-vel kapcsolatos megállapítások szerint a 2015 januári Charlie Hebdo eset és a 2015 novemberben, Párizsban történt terrortámadás óta az Európai Unió jelentős előrelépést ért el a terrorizmus belföldi finanszírozásának felgöngyölítése terén. A jelentés szerint összesen 8998 nyomozás indult ennek segítségével, a korábbi időszak 3929 esetét követően.

A Bizottság szerint az USA ebben érintett hatóságai átláthatóan működnek, és releváns információkat biztosítanak a terrorizmushoz köthető személyek beazonosításához, az őket kiképző, támogató hálózatok feltérképezéséhez.

A csütörtöki jelentés szerint az amerikai hatóságok sikeresen alkalmazzák a PNR megállapodást is, melyet a 9/11 terrortámadást követően léptettek életbe. Az USA ennek keretén belül megosztja a vonatkozó adatokat a tagállamokkal, ill. az Europol és Eurojust szervezeteivel. A TFTP-re vonatkozó jelentés a 2014 március és 2015 december közti időszakot vizsgálta, míg a PNR áttekintése a 2013 július és 2015 május közti időszakot vizsgálta.



http://www.hidfo.ru/2017/01/az-europai-bizottsag-szerint-elorelepes-van-a-terrorizmus-elleni-harcban/

Választási trolloktól tartanak a németek

A német belföldi hírszerzés attól tart, hogy valakik már előre eldöntötték a választások kimenetelét, és hackertámadással próbálnak érvényt szerezni akaratuknak. Az orosz kormányzati érintettséget nem tudják bizonyítani, de ezúttal a függetlenül tevékenykedő trollok is „veszélyt jelentenek a demokráciára.”

Hans-Georg Maassen, a BfV belföldi hírszerző ügynökség vezetője elismerte, hogy nem tudják bizonyítani azon állításaikat, miszerint Oroszország megpróbálná befolyásolni a német országgyűlési választások kimenetelét.

„Figyelemmel kísérjük a helyzet alakulását más országokban. Figyelembe vesszük az amerikai Demokrata Párt ellen elkövetett támadásokat is. Az USA hírszerző szervei meggyőződtek arról, hogy mindemögött orosz titkosszolgálatok állnak. Természetesen, nincs erre bizonyítékunk, de elméletileg ugyanez bekövetkezhet Németországban is.”

Maassen azt mondta, a Bundestag is hackertámadás áldozatává vált 2015-ben, melynek részeként egyes törvényhozóktól bizalmas adatok és államtitkok szivárogtak ki – ahogy ő mondja – Oroszország felé.

Mivel az orosz kormányzati érintettséget nem tudták bizonyítani, egyelőre úgy tűnik, a német vezetők attól tartanak, hogy függetlenül tevékenykedő hackerek is okozhatnak kellemetlen pillanatokat a választások során.

Függetlenül tevékenykedő amatőr hackerek is okozhatnak kellemetlen pillanatokat

Január 6-án az amerikai hírszerző szervek kiadtak egy jelentést, mely szerint meggyőződtek arról, hogy Oroszország beavatkozott a 2016. novemberi elnökválasztásba. Ezekről az „bizonyítékokról” Donald Trumpot is tájékoztatták, aki az állítólagos bizonyítékok birtokában később kijelentette, hogy az incidensek nem befolyásolták a választás kimenetelét.

A németországi támadásért korábban egy Pawn Storm nevű hackercsoportot tettek felelőssé. Mivel az amerikai elnökválasztás során kampányidőszakban jutottak nyilvánosságra Hillary Clintonnal kapcsolatos „bizalmas információk”, a német titkosszolgálatok okkal tartanak attól, hogy egy-egy elszigetelt hackertámadás eredménye is fegyverré válhat az országgyűlési választásokat megelőző kampány során.


http://www.hidfo.ru/2017/01/valasztasi-trolloktol-tartanak-a-nemetek/

Egy érdekes idézet Weöres Sándortól

"Négyféle vezetőember lehet egy ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón.

Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad.

Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol.

Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszerboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik.

Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul."
(Weöres Sándor)

Legfrissebb bejegyzések
...

Felelős Szakembereket, nem felelőtlen szakbarbárokat,
Kíváló Szakembereket, nem söpredék pártkatonákat!
Magyar Nemzetért tevő Szakembereket, nem magyarság ellen tevő HAZUGSÁGGYÁR alkalmazottakat!

 

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen”

 

Gróf Széchenyi István

Előzmények uzenek.blogspot.com illetve nyomaban.blogspot.com
Legnépszerűbb bejegyzések
  1. Betegen és becsapva – lányok HPV oltás után - A dán TV bemutatta a gyógyszeripart leleplező filmet
  2. Milánóban machetével támadt a multikulturalizmus
  3. Szertefoszlik a NATO technikai fölénye
  4. Vlagyimir PUTYIN: „ELEGEM VAN!” “Oroszország legyőzi az ISIS t!”
  5. Íme a legkeményebb magyar futballedzői nyilatkozat - A játékosként keménységéről ismert Lendvai Miklós meccs utáni értékelésében rendesen kifakadt, de érthetően elkeseríti a hazai futballvalóság.
  6. A Saudi klán földi harcosai menekülnek Jemenből. Oroszország szövetségese kész kontrolalatt tartani Áde-öblöt. USA folyamatosan szorul hátra a globális poziciókból.
  7. A hírek összeállítása
  8. Isis - ok okozati összefüggések
  9. Anyák napja van ma…
  10. Az amerikaiak megszállják Európát
  11. Önellátás egyszerűen
  12. GYŐZELEM NAPI 9-órás kezdésig Oroszország különböző nagyvárosaiban (az időeltolódás miatt) már eddig lezajlott helyi ünnepségek üsszefoglalói láthatók.
  13. Homokszemek nagyítva
  14. Orvos, vagy a HATALOM pribékje?
  15. Az Egyesült Államok Kelet-Európából mérne atomcsapást Oroszországra
  16. Megtévesztés miatt özönlenek a bevándorlók
  17. A migrációs válság eltereli a figyelmet a háborús készülődésről
  18. Franciaország nem vállalja a felelősséget az amerikai hadsereg lépéseiért
  19. Német politikus: a NATO vezetői nem beszámíthatóak
  20. A szabadkőművesek megparancsolták az EU-nak: Ne korlátozzák az egyre nagyobb bevándorlást.
  21. A szíriai elnök megszólal! Fontos üzenet! (magyar felirat)
  22. Hol az aggresszor?
Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek: 2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek: 2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Feedjit Live Blog Stats

Free counters!

 

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

Locations of Site Visitors