Dániai sajtóhírek szerint az Európai Unió két tagállama is érintett lehet az észak-koreai atomprogram finanszírozásában, azáltal, hogy az EU területén Észak-Koreától “bérbe vett” kényszermunkásokat alkalmaznak.

A DR dán hírügynökség szeptember 26-án nyilvánosságra hozott egy dokumentációt, mely szerint észak-koreai kényszermunkások vettek részt a dán haditengerészet lengyelországi hajógyártásában, ezzel Dánia közvetve hozzájárulhatott az észak-koreai atomprogram finanszírozásához. A történtekről a Naval Today is beszámolt: elmondásuk szerint a Rungrado észak-koreai állami tulajdonú cégen keresztül közvetítették a munkásokat Lengyeországba, ahol – részben – a dán királyi haditengerészet Lauge Koch nevű járőrhajója épült.

A dokumentáció ezeket a vádakat szerződésekkel, kifizetések igazolásával, és szemtanúk beszámolóival támasztotta alá. A Lauge Koch több mint 70 millió euróba került a dán államnak, várhatóan decemberben fogják felavatni. A gyártási folyamatban résztvevő lengyel szerződő fél a Rungrado közvetítésével hozta az Európai Unióba a kényszermunkásokat, akik rabszolgamunka feltételeihez hasonlóan, útleveleik és a szabad mozgás megvonásával, állandó megfigyelés alatt kellett napi 20 órát dolgozzanak.

A Rungrado a legtöbb nyugati ország részéről szankciók alá esik az atomprogram kapcsán. Az ENSZ becslései szerint Észak-Korea több mint 2 milliárd dollárt keresett külföldre közvetített munkásokon keresztül, ami csökkenti az ázsiai országra nehezedő szankciók hatását. Kim Dzsongun hatalomra jutása óta az állami közvetítéssel külföldre küldött észak-koreai munkások száma gyorsan növekedett, mostanra meghaladja a százezer főt.

Dél-Korea dániai nagykövete szerint a külföldön dolgozó észak-koreai munkások a rezsim számára komoly bevételi forrást jelentenek, amit többek közt a rakétaprogram finanszírozására használnak. Így a dán adófizetők pénze a dán királyi haditengerészettel szerződő lengyel cégen keresztül gyakorlatilag közvetlen az észak-koreai atomprogramhoz jut.

http://www.hidfo.ru/2017/09/unios-tagallamok-is-alkalmaznak-eszak-koreai-kenyszermunkasokat/