Spanyolországnak el kellene ismernie a katalán és a baszk nemzet létezését és azt, hogy dönteni akarnak a jövőjükről – mondta a baszk elnök, a Baszkföldön kormányzó Baszk Nacionalista Párt (PNV) politikai nagygyűlésén Forondában vasárnap.

“A kiindulópont, elismerni a létezését két nemzetnek, amelyek dönteni akarnak a jövőjükről demokratikusan, szabadon és garanciákkal” – fogalmazott Inigo Urkullu, hangsúlyozva, hogy aktuálisan tehát Katalónia problémájára a megoldás egy törvényes, az állammal megegyezve megtartott népszavazás lehet, ahogy arra korábban Skóciában és Kanadában és példa volt.

“Ma a világ szemében a spanyol kormány a probléma részét képezi, és nem megoldásét” – jelentette ki a Inigo Urkullu.

Véleménye szerint a Katalóniában történt igazságügyi, rendőrségi, büntetőügyi intézkedések társadalmi, politikai, intézményi megosztottsághoz vezetnek, amelyeket nehezen és sok idő alatt lehet majd helyrehozni.

Amellett, hogy kritikusan szólt a spanyol állami beavatkozásról, beszélt arról is, hogy Katalónia viszont cselekedjen felelősen, tisztelettel, és folytasson párbeszédet a központi kormánnyal.

A baszk elnök úgy vélekedett: Spanyolország jelenlegi állammodellje megbukott,

elképzelése szerint a jövő egy konföderációs spanyol állam, benne megosztott szuverenitással a nemzetek között.

Mint mondta, kitartanak a baszk út mellett, amelynek célja tárgyalásos úton, demokratikusan elérni, hogy a baszk autonóm közösség intézményi alapokmányában (Estatuto de Autonomía del País Vasco) bővítsék és javítsák az önrendelkezést.

A baszk kormány viszonya jóval kiegyensúlyozottabb a központi madridi kormányzattal a katalánokéhoz képest.

A kisebbségben lévő spanyol konzervatív Néppárt (PP) a baszk kormánypárt (PNV) együttműködésének köszönhetően tudta elfogadtatni a 2017-es költségvetési tervezetet, valamint a 2018-as költségvetési plafonról szóló javaslatát a spanyol törvényhozással.

Az alku részekén tíz éven át húzódó pénzügyi vitát zártak le úgy, hogy

a spanyol kormány elismerte: a baszkok az indokoltnál több hozzájárulást fizettek az államnak, ezért visszaad nekik 1,4 milliárd eurót.

A spanyol parlamentnek szeptember 30-ig kell elfogadnia a jövő évi büdzsét, amelynek vitája a jövő héten várható, azonban egyelőre a PNV biztos támogatása nélkül.

MTI



Több ezer diák tüntetett Katalónia függetlenségéért

Több ezer diák gyűlt össze a Barcelona Egyetem előtt, hogy követelje a Katalónia függetlenségéről kiírt referendum megtartását.

A szervezők pénteken kiadtak egy közlemény, mely szerint az október 1-re időzített referendumot “nem lehet megállítani”, és ez az egyetlen út a demokrácia felé. Az egyetem szintén támogatta a kezdeményezést; hivatalos közleményük szerint a diákok használhatják tüntetés céljára az intézmény épületeit, ameddig a tüntetések békés jellegűek maradnak és nem történik rendbontás.

A katalán hatóságok október 1-jén terveznek népszavazást tartani a Spanyolországtól elszakadásról, a spanyol kormány és alkotmánybíróság döntései ellenében. Szeptember 6-án a katalán parlament megszavazta az átmenettel kapcsolatos törvényt, ami a Spanyolországtól elszakadást és a független államiság kialakítását szabályozza. A szavazás során 71 képviselő támogatta a kezdeményezést, tízen pedig ellenezték.

Szerdán a spanyol rendőrség tíz embert tartóztatott le a függetlenségi referendum előkészületeivel kapcsolatban.


Az utóbbi hetek folyamán számos katalán sajtóorgánum szerkesztőségeit átkutatták, és a függetlenségi referendumon részvételre buzdító kampányanyagokat, szórólapokat foglaltak le, emellett megpróbálták összegyűjteni a referendumhoz előkészített szavazóurnákat.

A spanyol alkotmánybíróság korábban alkotmányellenesnek nyilvánította a népszavazást, és akár több évi börtönbüntetést is kaphatnak azok a hivatali személyek, akik a szavazás népszerűsítésében részt vesznek.

http://www.hidfo.ru/2017/09/tobb-ezer-diak-tuntetett-katalonia-fuggetlensegeert/