Lengyelország belügyminisztere, Mariusz Blaszczak felszólította az Európai Uniót, hogy a „keresztény értékeket” tegye elsődlegessé, és állítsa le a muszlimok tömeges bevándorlását.

A nemrég az Egyesült Királyságban történt terrortámadások kapcsán Lengyelország belügyminisztere kijelentette; közvetlen összefüggés áll fenn a terrorfenyegetettség fokozódása és az Európába érkező muszlimok növekvő száma közt, emiatt az Európai Unió felül kell vizsgálja migrációs politikáját.

Ez egy tény, a terrortámadásokat muszlim terroristák követték el.” – mondta Blaszczak a TVP.info hírügynökségnek nyilatkozva.

Nyugat-Európa identitásválságot él át, eltávolodik az európai civilizáció gyökereitől, a kereszténységtől. Ennek tragikus következményei vannak. A multikulturalizmusnak és politikai korrektségnek tragikus következményei vannak.” – mondta.


A belügyminiszter egyúttal visszautalt az Európai Bizottság arra vonatkozó terveire, hogy szétossza a Közel-Keletről és Afrikából érkező menekülteket az EU területén – Lengyelország számára „elfogadhatatlan” ez a tervezet, a fentiek miatt.

Amit az Európai Bizottság megpróbál ráerőltetni Lengyelországra, és amelybe a korábbi kormánykoalíció beleegyezett, teljességgel elfogadhatatlan. Ezek ahhoz vezetnének, hogy amilyen tragikus események most Nyugat-Európában történnek, megtörténjenek Lengyelországban is. […] Szerencsére a választás lehetővé tette a kormányváltást és a migránsok kizárását. A Jog és Igazságosság párt nem enged ennek a nyomásgyakorlásnak.” – mondta.

Blaszczak hozzátette, hogy az EU meg kell változtassa migrációs politikáját, és vissza kell térjen az „európai civilizáció keresztény értékeihez”. A miniszter azzal összegezte a problémát, hogy határozott fellépéssel ki kell irtani a terrorizmust Európából, és ennek a feladatnak egyik aspektusa, hogy le kell állítani az észak-afrikai és közel-keleti muszlimok tömeges bevándorlását.

http://www.hidfo.ru/2017/06/belugyminiszter-le-kell-allitani-a-muszlimok-tomeges-bevandorlasat/