Nehéz időszak jöhet azoknak az újságíróknak, akik gyakran adtak ki a saját nevükön névtelen titkosszolgálati forrásoktól kapott információkat; úgy tűnik, az USA már nem minden esetben tartja tiszteletben a források védelmét, ehelyett fontosabbá válik a nemzetbiztonsági érdek.

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium hétfőn bejelentette, hogy vádat emeltek az NSA egy alkalmazottja ellen, mert kiderült, hogy titkosított információkat szivárogtatott ki egy sajtóorgánumnak. A CNN beszámolójában az áll, hogy a 25 éves nő egy kormányhivatalból vitte ki az adatokat, majd e-mailben elküldte egy újságírónak. Az információkat nyilvánosságra hozó Intercept névtelen forrásként hivatkozott a kiszivárogtató személyére, és annak ellenére publikálták az anyagot, hogy tudomásuk volt arról: az abban közölt információkat illegális úton szerezték.

A CNN szintén egy névtelen forrásra hivatkozva azt írta, hogy ezek eredeti dokumentumok voltak.

Az Intercept egy olyan publicisztikát közölt le a kiszivárogtatott adatokra alapozottan, mely szerint Oroszország beavatkozott a választási folyamatba – a cikk szerint legalábbis az amerikai titkosszolgálatok tudtak arról, hogy az oroszok megszerezték a szavazáshoz használt szoftverek egyes elemeit, bár arra nincsenek bizonyítékok, hogy ezt felhasználták volna a választás kimenetelének befolyásolására.

Üzenet forrásoknak és újságíróknak

A kiszivárogtató személy bíróság elé állítása elég nagy zavarodottságot okozhat az amerikai titkosszolgálatokkal együttműködő újságírók közt: hiszen egy olyan újságíró kapta a titkosított dokumentumokat, aki később nem adta ki a forrás nevét, ráadásul egy kellemes oroszozásra használta fel a kapott információt – ami eddig soha nem adott indokot arra, hogy visszanyomozzák a forrást és bíróság elé állítsák a kiszivárogtató személyt. Legalábbis nem nagy nyilvánosság előtt. Üzenet értékű, hogy a titkosszolgálati alkalmazottat ezúttal

a nyilvánosság bevonásával állították bíróság elé – gyakorlatilag példát statuálnak vele.

A letartóztatott Leigh Winner elismerte, hogy szándékosan adta ki a titkosított információkat. A vizsgálat során kiderült, hogy összesen hat személy nyomtatta ki a dokumentumot, és egyedül Winnernek volt e-mailes kapcsolata az újság alkalmazottaival.


Emellett kiderült, hogy a titkosszolgálat már a cikk megjelentetése előtt felvette a kapcsolatot a sajtóorgánummal, és tájékoztatták őket arról, hogy egy készülő anyagban illegálisan megszerzett titkosított információ kerülhet felhasználásra – a lap ennek ellenére adta ki az anyagot.

Az Intercept igazgatója, Vivian Siu a CNN-nek nyilatkozva elismerte, hogy a titkosított információkat névtelen forrástól kapták. Úgy tűnik, ezek a névtelen források már nem annyira vannak biztonságban, mint Trump megválasztása előtt, amikor még gond nélkül kiadhattak bármit, ha az egy jókora oroszozással végződik. Az amerikai titkosszolgálatnak ez alkalommal fontosabb volt a kiszivárogtató személyének felfedése és nyilvánosság előtt megbüntetése, minthogy a sajtót újabb információkkal lássák el az Oroszország elleni propagandához.


http://www.hidfo.ru/2017/06/az-usa-elkezdi-ellenorizni-az-ujsagirok-nevtelen-forrasait/