Egy G. Soros pénzén működő hírportálnak név nélkül nyilatkozott egy olyan személy, aki „belülről ismeri a magyar igazságszolgáltatás működését.” Soros lapja ezzel elismerte, hogy kommunikációs csatornákat tartanak fenn a bírói hatalmi ágban dolgozó személyekkel.

Több mint száz új bírót is előrevetít az OBH elemzése. Felvetetődik a kérdés, vajon a kormányzat nem arra készül-e, hogy a kormányzati szférából érkező bírákkal töltsék fel a közigazgatási bíróságokat. – Ezt mondta a 444-nek L., aki belülről ismeri a magyar igazságszolgáltatás működését.” – áll a 444.hu beszámolójában. A G. Soros által finanszírozott lap ezzel

elismerte, hogy kapcsolatban áll olyan személyekkel, akik a bírói hatalom működéséről belső, bizalmas információkat tudnak számukra kiadni.

Május közepén a HVG.hu arról írt, hogy az Országos Bírósági Hivatal egy önkéntesen kitölthető kérdőívben arról kérdezte a bírákat, tagjai-e valamilyen civil szervezetnek, és ha igen, melyiknek. A lap visszahivatkozott arra, hogy az Origo.hu-n megjelent egy oknyomozó írás, mely szerint G. Soros vagyonából működő aktivista csoportok hálózatépítést folytatnak a harmadik hatalmi ágban, ezáltal a külföldi ügynökhálózat a bírói hatalom feletti irányítás megszerzésére törekszik.

Az OBH akkor azzal indokolta a történteket, hogy az utóbbi hónapok során felmerült a bírák kompromittálhatóságának kérdése, illetve ezzel kapcsolatban további intézkedéseket helyeztek kilátásba. „Az elmúlt időszakban azt tapasztaltuk, hogy megszaporodtak a bírákat ért támadások, a bírák befolyásolására irányuló, a bíróságok normális működését akadályozó vagy a tárgyalás rendjét egyébként megzavaró cselekmények” – írták.

Korábban a Magyar Idők napilap egy oknyomozó írásra hivatkozva arról számolt be, hogy a nemzetközi Soros-hálózat tagjai megpróbálnak befolyást gyakorolni ügyvédekre, jogászokra, bírákra, amit külföldről finanszírozott nem-kormányzati szerveken (NGO-kon) keresztül folytatnak. A 444.hu beszámolójában most azt állítja, hogy kapcsolatban állnak olyan személyekkel, akik az igazságszolgáltatás működésére belülről látnak rá. Ugyanakkor ezeknek a személyeknek a nevét nem árulták el.

Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy az ebben illetékes hatóságok hivatalból vizsgálatot indítottak volna.

http://www.hidfo.ru/2017/06/kiderult-tenyleg-osszefonodott-a-biroi-hatalommal-a-soros-halozat/