Annak ellenére, hogy globális viszonylatban nagyon sokan rettegnek az orwelli világ megvalósulásától, a svéd hatóságok szerint nem éri meg az emberek megfigyelése, ezért egyre kevésbé élnek ezzel a gyakorlattal.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott jelentés szerint Svédországban elkezdett csökkenni a hatóságok által megfigyelt személyek száma, mert a kiterjedt megfigyelési gyakorlat miatt a megfigyelés hatékonysága is csökkenni kezdett.

A Sveriges Radio által közölt beszámoló szerint 2016-ban 3456 engedélyt adtak ki magánszemélyek lehallgatására, ami kevesebb mint az azt megelőző évben. Bár a csökkenés mértéke nem látványos, az ügyészség szerint tendenciózusan megfigyelhető a lehallgatás hatékonyságának csökkenése – legalábbis abban az értelembe, hogy a hatóságok egyre kevesebb esetben tudnak ilyen módszerrel a bíróságon is felhasználható bizonyítékokhoz jutni.

Az ügyészség részéről Hans Harding a rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a bűnözők az egyre elterjedtebbé váló digitális megfigyelés miatt inkább más módszereket használnak, például okostelefon helyett hagyományos telefonon kommunikálnak egymással, vagy titkosított mobiltelefonos applikációkat használnak, mint a Signal, Wire, stb., ahol az információ titkosított formában kerül továbbításra és emiatt nehezebben nyerhető ki a szükséges adat.

Harding szerint a bűnözők rendesen megnehezítik a hatóságok dolgát, és az elterjedt kommunikációs módszerek helyett olyan módon kommunikálnak, amire a megfigyelés során nem látnak rá, vagy a kinyert információ nem kellő gyorsasággal megfejthető. Ez a folyamat lassan elkezdte értelmetlenné tenni az emberek megfigyelését, hiszen a hatóságok rengeteg pénzt dobnak ki fölösleges magánéleti információk rögzítésére, tárolására, szűrésére és elemzésére.


Az ügyészség elmondása szerint az e-mail-ek, SMS-ek megfigyelése, szobák bekamerázása még mindig működik, a rendőrség többnyire ezeket használja a bűnözőkkel szemben, de ennek hatékonysága is csökkenni kezdett. A rendőrség dolgát szintén megnehezíti, hogy a legkülönbözőbb titkosítások ma már teljesen elterjedtté váltak, gyakran egyszerű újságírók – és forrásaik – levelezésével is meggyűlik a bajuk a nyomozás során.

Hans Harding elmondása szerint az újságírók levelezését még lenne értelme megfigyelniük, hiszen a számtalan ismeretlen forrás miatt egy-egy ilyen postafiók értékes csomópontnak számít, de az újságírók megfigyelését viszont a törvény nehezíti meg értelmetlen módon.

A rádióbeszámolóban elhangzott, hogy a bűnözők ma már inkább személyesen találkoznak, a találkozás során pedig olyan eszközöket használnak, amihez a hatóságoknak nincs hozzáférése. Emellett láthatóan törekszenek arra, hogy ne hagyjanak digitális nyomokat maguk után.

A rádiónak nyilatkozó szakértő, Jan Flygar szerint „Az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a bűnözők egyre kevésbé használják a közösségi médiát. Törlik magukat a Facebookról, és törekszenek arra, hogy lehetőleg ne hagyjanak digitális nyomokat maguk után.” Ő azt mondta, a hatóságok által megfigyelt személyek gyorsan alkalmazkodnak a megfigyelési technikákhoz, és ez idővel a kiterjedt megfigyelést is értelmetlenné teszi.

http://www.hidfo.ru/2017/06/a-svedek-kitalaltak-hogy-inkabb-megse-figyelik-meg-az-embereket/