Armageddon nyomában

„Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” „Jézus, szabadíts meg minket, tehetetlen bűnösöket, ellenségeidtől.”

A mai háborúk lelkisége

A mai háborúk lelkisége - A képen - Civil célpontokat ágyúzó ukrán tüzérség

A mai háborúk lelkisége – A képen: Civil célpontokat ágyúzó ukrán tüzérség

Az ember, illetve az egész emberiség része a természetnek, és ez még akkor is így van, ha mindent megtesz annak érdekében, hogy kivonja magát annak törvényei alól. Uralni akarja, meg szeretné változtatni, a saját törvényeit akarja rá kényszeríteni. Kevesen, de vannak, akik a természetes világba történő harmonikus beilleszkedésnek, az egyensúly megmaradásának szellemében élnek.

A természet, és ezzel minden földi élőlény, a létezése során mindig az egyensúly fennmaradásáért küzdött. Az ember eddig  – ha csak a tudatalattijától vezérelve is, – szintén ennek a törvénynek szellemében cselekedett. Nem a rosszat, a gonoszságot, a természetellenességet akarta véglegesen eltörölni, hanem a jósággal, a szeretettel, a természetességgel, illetve ezen tényezők erősítésével akarta az egyensúlyi állapotot létrehozni. Történelmi időszakonként hol az egyik, hol a másik irányzat került túlsúlyba, de mindig kialakultak azok az erők, melyek képesek voltak az ideális egyensúlyállapotot létrehozni, majd átbillenteni a mérleg nyelvét, és ezzel az ellenpólust új küzdelemre késztetni.

Jelen időben azonban ez az ősi, periodikus, egyensúlyra való törekvés látszólag nem működik. Az általános rossz olyan erővel tolta ki a mérleg nyelvét, hogy a természetes vezérlésű emberek ezt hagyományos módon (szellemi ellentámadással) visszatéríteni már nem tudják. Viszont a természet parancsa olyan erős, hogy annak ellenállni sokáig nem lehet, ezért a mérleg nyelvének el kell indulni a kiegyensúlyozottság felé. Ez viszont csak akkor lehetséges, – ha az erős rosszal szemben legalább ugyanolyan erősségű ellenhatás jön létre. Már nem a jóság, a szépség és a természetesség ellenhatásáról kell beszélnünk, hanem egy ellenkező előjelű, de módszereiben hasonló erők létrejöttéről. A Jézusi tanítás és annak hatása volt az utolsó szellemi, természetes és szeretetalapú egyensúlyra való törekvése az emberiségnek, mely nyomokban még létezik az ellenerő világában, de kiegészül sok olyan tényezővel, mely ellentétes a szeretet alapelvével (Szeresd uradat, istenedet és embertársaidat).

A mai világunk politikája ennek az egyensúlyra való törekvésnek a gyakorlati megjelenése. Újoroszország valójában nem csak a szabadságáért harcol, hanem a térség (és ezzel együtt az egész világ) egyensúlyi helyzetének javításáért, pozitív irányban.

Újoroszország a Pozitív erő

Újoroszország a Pozitív erő

De propaganda szinten lényegében hasonlót cselekszik az Iszlám Állam is, – csak éppen negatív előjellel, – a maga fanatikus, brutális módján. Ennek a harcnak a törvénye az is, hogy a hatalmi helyzetben lévő rossz milyen módszerekkel és eszközökkel akarja erejét növelni, vagy megtartani, és az ellenerőnek ehhez igazodni kell. Mivel mindenáron vissza kell nyomni a mérleg nyelvét, az eszközökben nem igazán lehet válogatni, a legalkalmasabbat kell használni.

Az ellenerő létrejöttének módja lényegtelen, a lényeges kérdés; a célja és a módszerei. Ukrajnában egy igen sötét és gonosz politikai képlet jött létre egy gonoszabb és nagyobb erő támogatásával. A gonoszsága a módszereiben már a kezdet kezdetén megmutatkozott, és ez olyan méretű volt, hogy kiváltotta az ellenerő létrejöttét. Minden ember érzi, hogy ez a küzdelem több, mint aminek be akarják mutatni, amit a gonosz erők a nagyvilág elé vetítenek. Ez a küzdelem lényegében kezdete az általános egyensúlyi helyzet helyreállítási folyamatának, ezért letörhetetlen. Sok csapda és áldozat ellenére ereje növekszik, mert a természet ereje egyre nagyobb mértékben erősíti a harcot választókat. Világméretű változás kezdete, akár világháborúnak is nevezhetjük, mely a két világ, a sötétség és a világosság világa között folyik.

A példánk másik szereplője az Iszlám Állam. Minden cselekedete logikus, pontosan illeszkedik az általa kitűzött cél elérésének tervéhez. A legnagyobb gonosz (USA) ellenében egy teljesen hasonló gonoszságot állít szembe, ideológiailag és szellemileg pontosan olyan kegyetlen, embertelen, módszereiben úgyszintén. Létrejöttétől függetlenül ellenségének tekinti az egész nyugati civilizációt, vallásostul, kultúrájával és értékrendjével egyetemben. Számára teljesen jogosan, tapasztalati alapon. Viszont nem az egyensúlyi helyzet helyreállítása a célja, hanem a sötétség kiterjesztése arra a térségre, melyet uralni akar, – így a mérleg nyelvét nemcsak térségi, hanem világviszonylatban is a negatív irányba tovább tolja. Ezért a sötétség titkos erőinek támogatását élvezi, és mindenki, aki harcol ellene, a világ egyensúlyi helyzetének javításáért is harcol.

Az Iszlám Állam a negatív, Sötét erő

Az Iszlám Állam a negatív, Sötét erő

Ez a két harcoló emberi közösség – Újoroszország és az Iszlám Állam- közötti óriási különbözőség.

Nyilvánvaló, hogy nem minden háború ilyen természetű, és az is nyilvánvaló, hogy az egyes embernek is – ha ember akar maradni – meg kell vívnia a saját harcát azért, hogy legalább lélekben valamiféle egyensúlyi helyzetbe kerülhessen. Ezt közösségi szinten tudja a legjobban megvalósítani. A szociális igazságtalanságok, a kizsákmányolás, az elnyomás, és minden embertelen megnyilvánulás ellen valamilyen módon fel kell lépnie. Mindig úgy, ahogy lehet. El lehet nyomni ezt a belső egyensúlyra törekvő természetes vágyat, de súlyos árat kell fizetni érte. A közöny, a szenvedélyek, a hataloméhség, a vagyonosodási vágy, – mind a belső egyensúly hiányára utal. A mai politikai állapotok ezt tükrözik, ezért az érett értelmű, erős erkölcsű egész ember -az egyensúlyi helyzetét megteremteni képes ember, – nem a politikai pártoktól várja a helyzet javulását, hanem a szabadon választott közösségétől, mely akár sorsközösség, akár elvközösség, – az egyensúlyi helyzet helyreállítását kell szolgálnia.

Ez az első lépés azon az úton, mely létrehozza azt az erőt, amivel már el lehet kezdeni a harcot. Aki közösséget keres, annak nem a kinyilvánított célokat kell figyelembe vennie, hanem a közösség lelkiségét, szellemi magalapozottságát. Nem a közösség vezetőjének kijelentéseit, minősítéseit, hanem a belőle kisugárzó jó irányú, természetes erőt (karizmát). Ha mindez adott, akkor az egyén “hazatalált”, képessé válik nemcsak a saját életének új értelmet adni, hanem a nagy cél – a közösségi egyensúlyállapot megteremtésében – aktív szerepet vállalni. Harcolni!

A közösség ereje, eredményes harcossá teszBojtár András

Az USA már soha nem lesz olyan erős, mint volt

Aleksander Kwaśniewski hidfo.ru

Aleksander Kwaśniewski, Lengyelország korábbi elnöke egy prágai biztonságpolitikai konferencián beszélt arról, hogy várhatóan Oroszország lesz a most felemelkedő multipoláris világrend egyik hatalmi pólusa, ami maga felé gravitálja a térségi országokat.

“A közeljövőben Oroszország a most kialakulóban lévő multipoláris világrend új központjainak egyikévé válik. Az Egyesült Államok szintén fontos szerepet fog betölteni, de már soha nem lesz olyan erős, mint az utóbbi 20-30 évben.”

Kwaśniewski elmondása szerint Moszkva gazdasági eszközök és propaganda segítségével nagyon hamar visszavonja majd Ukrajnát saját vonzáskörzetébe, és a most épülő multipoláris világrend jellegének egyenes következménye, hogy Ukrajna sem maradhat amerikai befolyás alatt. A volt államfő kifejtette, hogy Moszkva egy újabb Majdant készít elő, ami megteremti az új ukrán politikai elitet. Ez az új elit nagyarányú támogatottsággal rendelkezik majd, amit a szélsőséges csoportok tevékenységéből és a jelenlegi kormány hozzá nem értéséből adódó közeli tapasztalat fog stabilizálni. Kwaśniewski szerint egy ilyen új, oroszbarát kormány nem szükségképpen lesz Európa-ellenes, ehelyett arra alapozza majd retorikáját, hogy nem ígér a lakosságnak elérhetetlen álmokat, ehelyett a valóság talaján marad, és realisztikus elképzeléseket fog megvalósítani. Ez a realisztikus elképzelés pedig az államcsőd elkerülése, és a szomszédos nagyhatalommal, Oroszországgal ápolt kapcsolatok normalizálása.

Kwaśniewski szerint egy ilyen fordulat a következő évek során mindenféleképpen bekövetkezik, de igen nagy a valószínűsége annak, hogy a jelenlegi ukrán kormány nem éli túl a következő telet.


http://hidfo.ru/2015/05/az-usa-mar-soha-nem-lesz-olyan-eros-mint-volt/

Donbassz-szerte FESZÜLT VÁRAKOZÁS érzékelhető.

ama

Donbassz-szerte FESZÜLT VÁRAKOZÁS érzékelhető. Az utóbbi 36 órában-ma délig bezárólag-az ordasfalka közel száz alkalommal nyitott tüzet mindenféle kaliberű szerszámból.
Tegnap este nyolc óra körüli időben a valcmanista horda Donyeck nyugati peremvidékét próbálta támadni.

Marinykánál aztán zátonyra is futott kilencre az erőlködésük. Egy tucatnyi lator harapott fűbe Marinyka közelében. Beszámolók szerint legalább ugyanennyit összedrótozásra meg kifoltozásra elmentettek a helyszínről.
Két páncélosuk is kohászati alapanyaggá nemesedett! Már abszolút műanyagmentesek.
Szpartakot szintén tegnap este óta támadják.
A donyecki repülőtér éli “zajos” mindennapjait.

út

Peszkiben meglepő mértékben lanyhultak a harcok.
Gorlovka felett aggasztóan sok latordrón repked. A hatóságok-okulva a hét eleji gyilkos valcmanista latortüzérségi támadást megelőző jelekből-megkezdték a lakosság evakuálását, illetve a maradók pincékbe költözésére szólítottak fel.
Uglegorszkban két vasutas meghalt a martalóctüzérség egyik támadásában.
Sirokinonál az utóbbi napok latorveszteségei mintha elvették volna a kedvét Nyalókakirály pribékjeinek a kötekedéstől. Tisztes távolból szemlélődnek.

A népköztársaságiak “Viking” brigádjának felcsere  egy éve már a fronton szolgál.

https://balrad.wordpress.com/2015/05/31/donbassz-18/

A Fekete-tenger az Amerika partjait mossa! A Boszporuszon keresztül a Földközi-tengeren meg a Gibraltári-szoroson át az Atlanti-óceánnal van összeköttetésben a Fekete-tenger. Az Atlanti-óceán meg Amerika keleti partjait nyaldossa!

Az orosz légierő irányváltoztatásra kényszerített egy “agresszívan viselkedő” amerikai rombolót a Fekete-tengeren – jelentette vasárnap hajnalban a RIA Novosztyi orosz hírügynökség egy meg nem nevezett krími katonai forrásra hivatkozva. A washingtoni védelmi minisztérium tagadta, hogy bármelyik amerikai hadihajó szokatlan manővert hajtott volna végre.
Az orosz forrás szerint a rakétákkal felszerelt, Ross nevű amerikai romboló az orosz területi vizek felé haladt. “A hajó legénysége provokatívan és agresszívan viselkedett, ami aggodalmat váltott ki a Fekete-tengeri Flotta megfigyelőállomásainak és hajóinak illetékeseiből” – olvasható az orosz beszámolóban. Így azután egy Szu-24-es harci gépet küldtek a körzetbe, amely “demonstrálta az amerikai legénységnek, hogy kész kíméletlenül megakadályozni a határsértést és megvédeni az ország érdekeit” – jelentette ki az orosz forrás.
Eileen Lainez Pentagon-szóvivő erre reagálva kijelentette: “A rutinjellegű manővereket végző Ross végig bőven a nemzetközi vizek határán belül maradt. Az amerikai haditengerészet a nemzetközi jogot tiszteletben tartva rendszeresen jelen van a Fekete-tengeren, és a Ross oda vezénylését előre bejelentettük”.
Az ukrajnai válság kirobbanása, a Krím Oroszország általi bekebelezése óta folyamatosan feszült a helyzet az orosz és a nyugati haderők között, gyakran vannak hasonló incidensek Európában. Május elején Nagy-Britannia és Svédország riasztotta harci gépeit, mert területét megközelítették orosz bombázók.
(MTI)

Kárpátalja vagy Kijev? – Választ kér a Magyar Békekör

Budapest, 2015. május 31. vasárnap (MSZF)
A Magyar Békekör választ kér Orbán Viktor kormányától, miért nem ítéli el az ukrán kormány kisebbségellenes erőszakpolitikáját, és miért nem követeli Kijevtől a kárpátaljai magyarság autonóm jogainak elismerését – tudatta a Békekört szervező Magyar Szociális Fórum vasárnap.
Nem elég, hogy a kárpátaljai magyar fiatalokat ágyútölteléknek használják egy olyan háborúban, amelyhez semmi közük, még azt is megtagadják tőlük, hogy anyanyelvükön szólhassanak. Ugyanez vonatkozik az Ukrajnában élő más nemzeti kisebbségekre is – írják közleményükben a Békekör szervezetei.
„Miért hagyja szó nélkül a magyar kormány Petro Porosenko ukrán elnök kijelentését, miszerint „Ukrajnában csak egy állami nyelv volt és lesz, a mi ukrán nyelvünk”? Hogyan tűrheti el a magyar kormány, hogy Porosenko a ’méltóság forradalmára’ hivatkozva tagadja meg az anyanyelv használatának jogát az Ukrajnában élő népektől, nemzetiségektől és nemzeti kisebbségektől, köztük a magyaroktól? Miféle nemzeti méltóság az, amely elvitatja mások jogát a méltósághoz?” – tette fel a kérdést a Békekör.
Felhívják a magyar kormány figyelmét arra, hogy Porosenko elnök nemrég aláírta a Hitler-barát Ukrán Felszabadító Hadsereg (UPA) és az Ukrán Nacionalisták Szervezete (OUN) tevékenységét jogilag is rehabilitáló törvényeket. „Hogyan fordulhatott elő, hogy a magyar kormány egyszerűen tudomásul veszi a történteket, és nem tiltakozik a kijevi vezetés szélsőjobboldallal szövetkező politikája miatt? – kérdezi a Békekör, emlékeztetve arra, hogy a két fasiszta szervezet csaknem százezer lengyel életét oltotta ki a II. világháború alatt, és tevékenyen részt vett a Kamenec-Podolszkba szállított több mint tízezer magyar zsidó kivégzésében is.
A Magyar Békekör arra a kérdésre is választ vár a magyar kormánytól, hogy mennyiben érinti a magyar érdekeket, közöttük a kárpátaljai magyarokét is az ukrán állami vállalatok külföldi kézbe juttatása. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök ugyanis felajánlotta az amerikai monopóliumoknak az állami vállalatokat, különös tekintettel az energiaszektorra. „Vajon a Magyarországról Ukrajnába szállított gázzal az amerikai monopóliumok érdekeit akarnánk szolgálni?” – kérdezte a Békekör Orbán Viktor kormányától.
A Békekör levelét vasárnap továbbították a miniszterelnökségre.
Kiadta: MSZF SZK

Az EU-NATO lator-és dölyfszövetség meg van sértődve, mert Oroszország az Ő KITILTÁSI LISTÁJUKRA VÁLASZUL-kitiltott néhány latorszövetségi potentátot! VÁLASZUL! Nem hajlandók megérteni, hogy az élet kölcsönösségi helyzeteket is képes produkálni, és hogy a

Berlin magyarázatot vár az orosz listával kapcsolatban

Több európai szóvivő is bírálta a moszkvai lépést

A német kormány magyarázatot kért szombaton a Moszkva által összeállított, európai uniós politikusok oroszországi beutazását tiltó “feketelistáról”, amely az éppen ukrajnai látogatáson tartózkodó német külügyminiszter szerint akadályozza a békeerőfeszítéseket.Több európai szóvivő is megalapozatlannak és önkényesnek nevezte a “feketelistát”, amelyen nem pusztán a Moszkvát élesen bíráló politikusokat és közéleti személyiségeket, hanem katonai és titkosszolgálati tisztségviselőket is eltiltottak az oroszországi beutazástól.
Berlin felvilágosítást kér Moszkvától a beutazási tilalom alá eső személyek listáján szereplő német politikai személyiségekkel kapcsolatosan. A német külügyminisztérium szerint az érintetteknek joguk van tudni, hogy milyen okból, mire alapozva tiltották meg számukra a beutazást Oroszországba.
Az ukrajnai látogatáson tartózkodó Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter a sajtónak adott nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy ez a lépés fékezni fogja az ukrajnai válság rendezésére irányuló békeerőfeszítéseket.
Mark Rutte holland miniszterelnök péntek este jelentette be: Oroszország az európai uniós tagországok politikusainak egy adott köre számára megtiltotta, hogy területére lépjenek, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra. Didier Reynders belga külügyminiszter ugyancsak pénteken közölte, hogy az uniós országok nagykövetségeihez eljuttatott listán összesen 89 név található.
Az orosz fél – sajtójelentések szerint – eredetileg azt kérte, hogy a listát ne tegyék közzé. Szombaton ugyanakkor több internetes portálon is megjelent a névsor, amelyből kiderül, hogy a legtöbb kitiltott lengyel állampolgár, de szép számban vannak britek, németek, svédek, észtek és litvánok. Magyar név nem szerepel a listán.
A finn közszolgálati rádió honlapján közzétett lista tizennyolc lengyel, kilenc brit, nyolc svéd, nyolc észt, hét litván, hét német, öt lett, öt román, négy francia, négy cseh, négy dán, három holland, két belga, két spanyol, 1egy-egy bolgár, finn és görög személy nevét tartalmazza.
Bár Vlagyimir Csizov, Oroszországnak az Európai Uniónál akkreditált nagykövete az előző napon azt mondta, hogy “nem vezető vagy magas beosztású” személyekről van szó, a listán vannak jól ismert politikusok, hivatalban lévő vagy volt magas rangú személyiségek is.
Rajta van például Guy Verhofstadt volt belga kormányfő, az EP liberális frakciójának vezetője, Nick Clegg, volt brit miniszterelnök-helyettes, akárcsak Malcolm Rifkind egykori brit védelmi miniszter, Robert Kupiecki lengyel igazságügyminiszter-helyettes vagy Uwe Corsepius, az Európai Unió Tanácsának főtitkára, aki hamarosan Angela Merkel német kancellár tanácsadója lesz.
Nem hiányzik a kitiltottak sorából Jerzy Buzek, az Európai Parlament volt elnöke, egykori lengyel miniszterelnök, Henri Malosse, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnöke, Per Stig Moller volt dán külügy- és kulturális miniszter, Daniel Cohn-Bendit, a Zöldek európai parlamenti csoportjának volt társelnöke sem.
Nem léphet orosz földre többek között Robert Kupiecki lengyel védelmi miniszterhelyettes, Vytautas Landsbergis volt litván elnök, Bernard-Henri Lévy francia filozófus, Stefan Füle, az Európai Bizottság volt EU-bővítési biztosa, Karl-Georg Wellmann, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) orosz és ukrán ügyekben illetékes politikusa, Rebecca Harms, az Európai Parlament (EP) zöldpárti frakciójának társelnöke, Adrian Cioroianu volt román, illetve Karel Schwarzenberg korábbi cseh külügyminiszter sem.
Mások is elégedetlenek
Az Európai Unió külügyi kérdésekben illetékes egyik szóvivője emlékeztetett arra, hogy Oroszország az utóbbi hónapokban számos EU-politikustól tagadta meg a beutazást a már létező, de hivatalosan közzé nem tett tiltólista alapján. “Ezt a (mostani) lépést tökéletesen önkényesnek és indokolatlannak tartjuk, annál is inkább, mivel teljesen átláthatatlan, ezen kívül semmiféle felvilágosítást nem adtak róla” – mondta a szóvivő.
Az indokokat hiányolta a brit külügyminisztérium egyik tisztségviselője is. “Ha Oroszország nyomást akar gyakorolni az EU-ra a szankciók enyhítése érdekében, annak nem ez a módja” – hangsúlyozta.
A Reuters megemlíti, hogy a “feketelistán” tizennyolc lengyel politikus és közéleti személyiség szerepel, köztük Bogdan Borusevicz parlamenti elnök, a lengyel nemzetbiztonsági tanács tagja is, akit korábban sem engedtek be Oroszországba Borisz Nyemcovnak, a meggyilkolt ellenzéki politikusnak a temetésére.
“Egy idő óta azt látjuk, hogy Oroszország nem igyekszik feltétlenül enyhíteni a feszültséget, hanem inkább szítja azt” – mondta a Reutersnek a lengyel kormány egyik szóvivője.
Anna Maria Corraza Bildt, európai parlamenti képviselő, Carl Bildt volt svéd miniszterelnök felesége is tiltólistára került hét honfitársával egyetemben. “Látom, hogy a Kreml kitalálta, ki hordja a nadrágot otthon nálunk” – így kommentálta a volt kormányfő az orosz külügyminisztérium döntését a Twitteren közzétett üzenetében.
(MTI)

A bevándorlás veszélyt jelent a fehér fajra

Kristiina Ojuland hidfo.ru

Észtország volt külügyminisztere, Kristiina Ojuland felszólította az Európai Uniót, hogy radikális fellépéssel állítsa le a Földközi-tengeren át zajló tömeges bevándorlást, mert a déli lakosság beözönlése olyan mértékűvé vált, hogy veszélyt jelent a fehér fajra. A volt külügyminiszter saját Facebook-oldalán írta ezt, ahol az őszinteségre rengeteg olyan választ kapott, melyben rasszistának nevezték, főleg amiatt, mert az Afrikából beözönlő fekete lakosságra a politikailag korrektek által el nem fogadott nigger kifejezést használta. Ojuland ugyanakkor egy újabb üzenetben válaszolt az ellenséges kirohanásokra, és kijelentette;

“fehér emberként igenis úgy érzem, hogy a fehér faj ma veszélyben van!”

Ojuland az ország volt külügyminisztere. Korábban a centrista párt EP-képviselője volt, jelenleg egy parlamenten kívüli politikai párt, a Népi Egységpárt vezetője. Felszólalása azonban általános trendet mutat, az északi országokban ugyanis a politikai elit kezd tudatában lenni annak, hogy a tömeges bevándorlás lerombolja az esetükben mindeddig stabilan működő jóléti társadalmat, és a multikulturalizmus importálása csak társadalmi feszültségek megjelenéséhez vezet. Mart Helme, a Konzervatív Néppárt vezetője már kijelentette, hogy egyetért Kristiina Ojuland szavaival, azokat a Konzervatív Néppárt teljes mértékben elfogadhatónak tartja.

http://hidfo.ru/2015/05/a-bevandorlas-veszelyt-jelent-a-feher-fajra/

Magyarország a békés lopás lehetőségének földje?

Szijjártó Péter hidfo.ru

Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államok nyomásgyakorlást kezdett a térségi országokra, Washington ugyanis el akarja érni, hogy a térségi országok ne tudjanak egy stabil energetikai együttműködést kialakítani a Török Áramlat tervezett nyomvonalán.

Lafazanisz elmondása szerint Görögország az utóbbi hónapok során fokozott nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok részéről. A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy a kormány elkötelezett a Török Áramlat megépítése mellett, és nem engednek az amerikai nyomásgyakorlásnak, mert a projekt jövedelmező nem csak Görögország, de a régió egésze számára. A miniszter elmondása szerint az Egyesült Államok illetékese egy személyes találkozó alkalmából kijelentette, hogy a projekt egészét ellenzik, így az amerikaiak állásfoglalása hivatalosnak tekinthető; meg akarják akadályozni, hogy a Török Áramlat megépüljön.

2014 október végén magas rangú orosz vezetőkből álló delegáció érkezett Törökországba. Ankarában egy új megállapodás született, miszerint

  • Oroszország sokszorosára fokozza a Kék Áramlaton keresztül Törökországnak eladott gáz mennyiségét,
  • Törökország lesz az eurázsiai régió legnagyobb energetikai elosztó-központja, a jövőben az Európai Unió kizárólag Törökországon keresztül juthat orosz földgázhoz,
  • a két ország a gázkereskedelemben elhagyja a dollár és az euró használatát, ehelyett saját nemzeti valutáikban intézik a kifizetéseket.

Az új együttműködés, amely végül “Török Áramlat” néven jelent meg a nyilvánosság számára, közvetlen visszavezethető az amerikai külügyi stratégia egy korábbi “lépésére”. 2013 augusztusában Szergej Razumovszkij, az ukrán hírszerzés egykori tisztje kiszivárogtatta az információt, miszerint az Egyesült Államok Ukrajna destabilizálására készül, és ennek érdekében mintegy kétezer zsoldost vontak össze Bécs környékén. Razumovszkij szerint – román cégek bevonásával – Washington saját kézben akarja összpontosítani az Európai Unióba irányuló gáztranzitot. Az információt szinte minden orosz és ukrán sajtóorgánum leközölte, a nyugati sajtóban teljes hallgatás fogadta. Okkal; 2013 novemberében álcivil tüntetések kezdődtek Ukrajnában. 2013 december végére a tüntetéseket radikalizálták, januárra már fegyveres harc zajlott Kijevben. 2014 február végére Ukrajna utolsó legitim kormányát megdöntötték, fegyveres hatalomátvétellel egy olyan csoport jutott hatalomra, amely azonnal megkezdte az ország energetikai vállalatainak privatizációját: amerikai befektetők számára.

A kijevi atlantista kormány stabilizációja közvetlen vezetett ahhoz, hogy Moszkva döntést hozzon az ukrán gáztranzit-vonal felszámolásáról (mert az amerikai ellenőrzés alá került). Az Ankarában összeült orosz-török kormányközi bizottság megkötötte a Török Áramlat néven ismertté vált projekt keretmegállapodását. Recep Tayyip Erdogan török államfő azt követően igen éles amerikai-ellenes retorikát kezdett meg. Egy alkalommal az államfő nyilvánosan is kifejtette, hogyan gyakorol Washington nyomást a török kormányra. Erdogan szerint az Egyesült Államok mozgatja az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet, és a terroristák amiatt foglalták el a török-szíriai határ menti településeket, mert eközben Washington nyomást gyakorol a török kormányra, és el akarják érni, hogy a terroristákra hivatkozva a török haderő bevonuljon Szíria területére. Ha nem teszi, az ISIS Törökországban is aktivizálódna. Erdogan pálfordulását fémjelezte, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő 2014 decemberében egy törökországi sajtótájékoztató alkalmával jelentette be, hogy leállítják a Déli Áramlat projektet. A projekt leállítására amiatt került sor, mert – szintén Washington nyomására – Bulgária nem adta meg ahhoz az építési engedélyeket. Ehelyett került sor a Török Áramlat megkezdésére.

A Török Áramlat azonban egyelőre ugyanott tart, ahol annak idején a Déli Áramlat. A gázvezeték nyomvonala Oroszország-Törökország-Görögország-Macedónia-Szerbia-Magyarország. A projekt nyomvonala menti országokban elsőként Törökországban próbálták megakadályozni az új együttműködést. A Déli Áramlat leállítását követően Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Törökországba utazott, hogy meggyőzze a török kormányt arról, “ne működjön együtt az oroszokkal”. Mogherini látogatását követően Erdogan Amerika-ellenes retorikája alábbhagyott, és Törökország késleltetni kezdte a megállapodást. Ennek részeként nem fogadták el a Moszkva által ajánlott gázárkedvezményt, hanem szándékosan olyan mértékű kedvezményt kértek, amit az orosz fél soha nem fogadna el. Moszkva végül azzal helyezett nyomást a török kormányra, hogy az állami gázvállalaton kívül egy sor magáncéggel megállapodott a gázárkedvezményről, így az állami gázvállalat piaci hátrányba jutott volna, ha tovább késleltetik a projekt megkezdését. 2015 májusára Törökország megállapodott Oroszországgal a gázárkedvezmény mértékéről, és a Török Áramlat építési munkálatai megkezdésének időpontjáról.

A megállapodás napján újabb beavatkozás történt a gázprojekt nyomvonala mentén; Macedóniában radikalizálódott egy kormányellenes tüntetés, több mint 30 rendőr megsérült. Szintén Macedóniában fegyveres terrorista csoportok kezdtek el működni (még a megállapodás napján), és a tűzharcban több rendőr életét vesztette. Az amerikai titkosszolgálat magánbeszélgetések hangfelvételeit szállította a nyugati ellenőrzés alatt lévő ellenzéki sajtónak, melyek így megkezdték a kormányellenes tüntetések felduzzasztását. Macedóniában a kormány nyíltan kezdett beszélni arról, hogy Washington részéről nyomásgyakorlás éri őket, és az ellenzék együttműködik külföldi titkosszolgálatokkal. Az is bebizonyosodott, hogy az álcivil tüntetéseket Soros György alapítványaival együttműködő csoportok szervezik. A kormány szintén nyíltan beszélt erről, aminek hatására több mint 90 ezer fő részvételével kezdődött kormánypárti demonstráció.

Washington szisztematikusan halad a Török áramlat nyomvonala mentén, és minden érintett országot nyomás alá helyez. Ami Törökországban és Macedóniában nem sikerült, azt tovább folytatták Magyarországon, és Görögországban. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 19-én Teheránba utazott, ahol megállapodás született a két ország közti energetikai együttműködésről. A Regnum orosz sajtóorgánum azonban rámutatott a látogatás előzményeire; április 26-án Bulgária miniszterelnöke személyes megbeszélést tartott az iráni nagykövettel annak kapcsán, hogy Irán visszatérne a Nabucco projektbe, és elkezdene gázt exportálni az Európai Unió területére – Bulgárián keresztül. Eközben a Mehr iráni hírügynökség arról számolt be, hogy május első hetében amerikai delegáció érkezett Teheránba, ahol az amerikai energetikai cégek kitermelési engedélyének megadásáról zajlottak tárgyalások. A tárgyalásokat követően Abbasz Seri Mokadam, Irán helyettes olajügyi minisztere jelentette be, hogy a közeljövőben megállapodás születhet az Irán elleni szankciók feloldásáról.

Az Egyesült Államok folyamatosan munkálkodik azon, hogy az Európai Unió gázellátása egy olyan projekten keresztül legyen biztosítva, ami amerikai ellenőrzés alatt áll. Razumovszkij bejelentése szerint ugyanez volt a célja az ukrán EuroMajdannak, Ukrajna destabilizálásának. Panagiotisz Lafazanisz görög energiaügyi miniszter most a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva jelentette ki, hogy a kormányt amerikai nyomásgyakorlás éri, és Washington azt akarja, hogy Görögország ne vegyen részt a Török Áramlatban.

Enyhe kifejezéssel is szánalmas látvány, hogy miközben a projekt minden országa ellenállást mutatott az amerikai nyomásgyakorlással szemben, és arról nyíltan beszéltek, Magyarország kormánya az első udvariasan fenyegető szavakra megkezdte az amerikai ellenőrzés alatt álló gázprojekt letárgyalását. Macedónia fegyveres terroristákkal, az amerikai titkosszolgálattal együttműködő ellenzéki sajtóval, külföldről mozgatott kormányellenes tüntetésekkel és kiszivárogtatási botránnyal szemben védte meg korábbi állásfoglalását. Görögország vezetői szintén nyíltan beszélnek arról, hogy amerikai nyomásgyakorlásnak vannak kitéve. Törökország pedig az éppen aktuális erőviszonyoknak megfelelően foglal állást, de az államfőnek voltak tiszta és őszinte pillanatai. Magyarország kormánya nyomát sem mutatta annak, hogy lennének tiszta és őszinte pillanatai. Ugye senki nem feltételezi, hogy miközben a projekt nyomvonalának összes országa amerikai nyomásgyakorlásnak van kitéve, Magyarország érintetlen maradt? Az a tény, hogy a magyarországi politikusok nem mernek nyíltan beszélni a fenyegetésekről, csak annyit bizonyít, hogy az amerikaiak szájzárat tettek rájuk. Elszomorító látni, hogy hazánk minden történelmi időszakban így végzi; egy hanyatló hatalom utolsó csatlósaként, és a kormány még a végső pillanatban sem mer függetlenségre törekedni. Emiatt tart ott az ország, ahol éppen tart; a konfliktuskerülés, és az azzal együtt járó békés lopás lehetőségének elfogadása, ami a sírba viszi az országot.

http://hidfo.ru/2015/05/magyarorszag-a-bekes-lopas-lehetosegenek-foldje/

És enni kapott már ma? – Sokkoló adatok a szegénységről

Minden harmadik (!) magyarral előfordult az elmúlt évben, hogy nem tudott élelmet venni – írja a friss OECD jelentés alapján a 168 óra Online. Érdekes, valahogy ez a téma nemigen került szóba a pénteki miniszterelnöki “öt éves” értékelőn, pedig még – tán a hatás kedvéért – némi önkritikai elem is belekerült a beszédbe, igaz, ez is hamarosan öndicséretté alakult át: rém jófejek vagyunk, hogy nem ragaszkodunk a hibáinkhoz. Mondjuk, ha valaki az ország ügyeit viszi, ez olyan minimum, hogy szóba se lenne szabad kerülnie. De vissza az OECD jelentés még akkor is sokkoló adataihoz, ha az állampolgár némiképp tájékozottnak gondolja magát a honi állapotokat illetően.

kl

Tehát: a magyarok harmada legalább egyszer éhezett tavaly. Az OECD tanulmányából az is kiderül, hogy Lengyelországban ez az arány 18,4, Szlovákiában pedig 17,4 százalék.
Szikra Dorottya szociálpolitikus a 168 Órának elmondta: más adatok szerint a gyerekes családok 47 százaléka nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez Magyarországon. Ha egy gyerek éhezik, az bizony visszafordíthatatlan károkat okoz – magyarázta a szakember. A várható magassága és testsúlya mellett az iskolai teljesítménye is elmaradhat a kortársaihoz képest. Az adatok szerint a 2000-es évek elején még kedvezőbb helyzetben voltunk e téren (is) , mint a többi régiós ország.
Szikra Dorottya felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan a már a 2008-as válság után romlott a helyzet, de mára az egykulcsos adó bevezetésével az drámaivá fajult: a családi adókedvezménnyel a tehetősebbek járnak jobban, míg az alacsony jövedelműektől elvették az adójóváírás lehetőségét. Emellett 2008 óta húsz százalékkal csökkent a családi pótlék reálértéke, és kevesebb segélyt is kapnak a rászorulók. A kormány az óvodai és az általános iskolai ingyenes étkeztetést kiterjesztette ugyan, de az ennél fiatalabb gyerekek és a kismamák ellátása továbbra sem megoldott – tette hozzá.
Az sem vigasztaló természetesen, hogy világszerte megfigyelhető a szakadék mélyülése a szegények és a gazdagok között. A hivatkozott OECD jelentés rávilágít: a szervezet 34 tagországában folytatott vizsgálat szerint 30 éve most tapasztalják a legnagyobb különbséget. A fizetések közötti különbség Chilében a legnagyobb, de még az Egyesült Államok is a mérleg negatív feléhez tartozik. A különbség Dániában és Szlovéniában a legkisebb. A lakosság leggazdagabb rétegéhez tartozó felső 10 százalék 9,6-szer több pénzt keres, mint a legszegényebbekhez tartozó alsó 10 százalék. A nyolcvanas években a szorzó még csak hétszeres volt.
A top 1 százalék a háztartások összvagyonának 18 százalékát birtokolja, míg a szegényebb 40 százalék az összvagyon alig 3 százalékán osztozik a 2012-es adatok szerint. A jelentés szerint Magyarországon a társadalmi egyenlőtlenség nőtt az elmúlt tíz évben, ellentétben a régió többi országával. Az OECD a legnagyobb problémát egyrészt az adózási rendszer hibájában, másrészt a szociális juttatások rossz elosztásában látja.
(Népszava)

Káin bélyege: az USA katonai erővel lépjen fel a FIFA-ellen!

Az alábbi hír olvastán minden olvasóban fel kell hogy ébredjen a gyanú: az USA elsőszámú-John McCain névre hallgató-hiénájának az elméje már teljesen elborult.
Ez az eszement bolond-aki egyébként kapásból és simán lefasisztáz bárkit, miközben nyíltan fasisztákkal bratyizik-AMERIKAI KATONA ERŐ ALKALMAZÁSÁT SÜRGETI-A FIFA ELLEN!

can

Ez az egykoron Vietnamban az első bevetésén lelőtt katonai pilóta-ezért nemzeti hős is lett, és többé már repülőgépnek a közelébe csak mint utast engedik azóta-mint amerikai szenátor, nincs elragadtatva egyáltalán a svájci hatóságok akciójától, amelynek keretében letartóztattak néhány FIFA vezetőt. A bolond úgy véli, hogy “csak részmegoldás Blatter néhány csatlósának letartóztatása!” Szerinte ugyanis Blatter elnököt is börtönbe kéne zárni!
Az agyament arról habzott tegnap, hogy négymilliárd dollárt kéne hogy fordítson az USA a FIFA meggyengítésére, és hogy Amerika készüljön föl csapatok Svájcba küldésére.
“Elérkezett az ideje annak, hogy a Fehér Ház végre erőt mutasson fel a FIFA-val szemben”-hörögte a bomlott elméjű amerikai hiéna. McCain Urges Military Strikes Against FIFA
Emlékeztetnénk, hogy az USA nagyon-nagyon rossz néven vette, hogy Oroszországban fogja a FIFA megrendezni a következő, 2018-as futball VB-t.


https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/bolond-mccain-az-usa-katonai-erovel-lepjen-fel-a-fifa-ellen/

Világ szemetei! Maradék-Ukrajnában gyülekező!

“Izmosodot” Maradék-Ukrajna adminisztrációja. Kiváltképp Odessza-régió, Nyalókakirály szűkebb pátriája. Új Gubernátor (Kormányzó) kezdi meg jövő hónap elsejétől szolgálni a kijevi udvart!
A bebukott grúz maffiafőnök, a Soros pénzen kiokosított Döbrögi haver-Szakácsvili Miha-lesz Odessza-régió teljhatalmú ura és parancsolója.

miha

Mondjuk arról senki nem tud hogy bírna ukrán állampolgársággal ez a körözött bűnöző, de hát Az Ügy hűséges szolgálóival szemben ez nem elvárás. Márpedig Grúzia egykoron teljhatalmú Keresztapája föltétlen és lelkes szolgálója az ÜGY-nek!
Április végén megkínálták a miniszterelnök-helyettesi poszttal is, de akkor úgy nyilatkozott, hogy szándékában áll visszatérni Grúziába, folytatni a NARANCSOS ÜGY érdekében a harcot.
Azóta megorrintották a kijevi udvarban is, hogy a derék testvér utolsó lépése lenne ebben az életben az, amikor belép egykori birtokára, hiszen elfogatóparancs van életben Miha ellen Grúziában, és egyhamar nincs is kilátásban, hogy ezt anullálják a grúz hatóságok. Úgyhogy Miha marad Maradék-Ukrajnában. És ha már marad, “dolgozzon is” Az Ügy érdekében. Koszt, kvártély, apanázs+egy csomó belegelni való nyakkendő- jár a szolgálatért természetesen!
https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/vilag-szemetei-maradek-ukrajnaban-gyulekezo/

beavatás

Már föl is kenték Odessza-régió korlátlan Urát és Parancsolóját. Miha Szakácsvili fölesküdött a Gazda hűséges és sírig tartó szolgálatára.
Amerikai és ukrán zászlók előtt fogadott hűséget Nyalókakirálynak az új gubernátor, aki már holnap el is foglalja magas hivatalát Maradék-Ukrajna vészterhes déli térségében. (Transznyisztria közelsége szép jövővel nem kecsegteti a grúz maffiafőnököt, de hát most őt a parancs ottani szolgálatra szólította!)

fbo

Aki valamit is számít Maradék-Ukrajna szerte, mind igyekezett egy fénykép erejéig összeállni az új Alkirállyal. Nyalókakirály is hajlandóságot mutatott egy közös fotóra a jeles alkalomból Mihával. Vannak politikaiu elemzők, akik szerint ez a kép valószínűleg az utolsó közös foto kettejükről.

fbo

Hivatali főnöke is fotózkodott vel egy jót, mielőtt kezébe nyomták a kamrakulcsot. (A Dnyeszter-mellék okán fellépő izgalmai csillapítására egy kis rágcsálnivalót itt találhat.)

kamra



https://balrad.wordpress.com/2015/05/31/folkentek-szakacsvilit/

Donbassz

Donyeckben a lakosság aggodalommal lesi-figyeli a meteorológiai jelentéseket. Merről fog fújni a szél? Ha északi irányból, akkor bizony rosszra kell készülni.

A repülőtér ugyanis északra van Donyecktől. A reptér pedig már egy hatalmas hullatároló. A legóvatosabb becslések szerint is legkevesebb ezer latorhullát gyűjtöttek ott egybe a népköztársaságiak abban a reményban, hogy a kijevi junta kezd valamit velük. De a kijevi hatalom egyszerűen nem hajlandó saját szemetét elszállítani. A jó idő meg beköszöntött. Az északi szelek pedig dögletes bűzt terelnek Donyeckbe. A milicisták lassan már átmennek gyepmesterbe, mert a szagok meg a kóbor kutyák hadait csábítgatják kiadós lakomázásra.
A DNR hatóságait Valcmanék választás elé állították. Nekik kell megoldaniuk a szemét eltakarítását. Valahogy.
Tegnap egyébként ismét érzékeny veszteséget szenvedett a latorhad. “Maradék-Ukrajna Hőse”-Szergej Kulcsickij generális is rajta volt azon a helikopteren, ami Szlavjanszk határában késő délután “ismeretlen okból” lezuhant.

A fertelmes hiéna ott pusztult!
Donbassz frontjain mára virradóan és ma délelőtt jobbára csak a középső frontszakaszon-Donyeck környékén-voltak/vannak kisebb összecsapások, és a már “megszokott” valcmanista latortüzérségi terror.
Krasznogorovka és Sztaromihajlovka térségekben tüzérségi tűzpárbajok zajlanak jelenleg is.
Oktyrjabszk falut, a donyecki repteret, és Donyeck néhány kerületét is elérik a latorgránátok.
Marinyka milicista állásait is bombázta Valcman latortüzérsége. Szerencsére áldozatokat, sebesüléseket nem követeltek idáig a támadások.
Sirokino környékén éjjel-nappal vannak kisebb összecsapások.

 

https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/donbassz-17/

A devizahitelesek ismét tüntettek tegnap a Kossuth téren

nef
A devizahitelek eltörléséért, a pénzintézetek felelősségre vonásáért demonstrált pénteken a Nem adom a házamat mozgalom az Igazságügyi Minisztérium előtt, csaknem 100 aktivista jelent meg a budapesti Kossuth téren. A tüntetők később ülődemonstrációba kezdtek a József Attila utcában, teljesen megbénítva a forgalmat.

nef

A mozgalom a kétórás Kossuth téri tüntetést követően átnyújtotta a Trócsányi László miniszternek címzett felhívását a tárca helyettes sajtófőnökének.

nef

A megjelentek kifogásolták az elszámolási törvényt, a mintegy 300 ember által aláírt petícióban pedig többek között azt követelték, hogy a deviza- és a forinthitelek “jogi rendezéséig”, valamint az okozott károk megtérítéséig minden végrehajtási eljárást függesszenek fel. Emellett azt is követelték, hogy a pénzintézetek fizessenek a folyósított összegnek megfelelő kártalanítást minden kölcsönszerződés után, amelynek egy részét az adós, másik hányadát pedig – a károsultak kárának enyhítésére – az állam kapja.

nef

Elengedhetetlennek tartják továbbá, hogy minden, a termék bevezetésekor felelős pozícióban levő banki alkalmazottat, politikust, felügyeleti szerv vezetőjét csalás bűntette miatt felelősségre vonjanak.
A tüntetők a Kossuth térről átvonultak a József Attila utca Széchenyi tér és Nádor utca közötti szakaszára, ahova kétórás ülődemonstrációt hirdettek. A túlnyomórészt sárga pólóba öltözött tüntetők elfoglalják a négysávos utat, így ott nem lehet közlekedni. Többen “Ne fizess” feliratot viselnek magukon. A mozgalom korábban egyeztetett a rendőrséggel az ülődemonstrációról.

nef

Póka László, a Nem adom a házamat mozgalom alapítója és vezetője azt mondta: amennyiben nem teljesítik kéréseiket, újabb és egyre hosszabb ideig tartó, útzárral járó demonstrációt tartanak majd.

nef


https://balrad.wordpress.com/2015/05/30/a-devizahitelesek-ismet-tuntettek-tegnap-a-kossuth-teren/

Valaha volt egy baloldali Magyarország

Csepel művek - Ennyi maradt...

Nemzeti vagyok. Jobboldali. Kifejezetten jobboldali. Legalábbis a liberálisok meghatározása szerint. Viszont szerintem én állok középen mint magyar – és mindenki, aki nem a magyar népért tesz, az ellenünk van!

Mit jelent a magyar népet szolgáló tett? – Minden olyan cselekedet, amely a magyar nép boldogulását, megélhetését, előrejutását segíti. Minden lépés, amely a pillanatnyi kihívásokra olyan válaszokat fogalmaz meg, amely a nép érdeke, s nem az egyes embereket, de különösképpen nem az idegeneket szolgálja! – Minden olyan intézkedés, amely megőrzi a magyar népet magyarnak, szabadnak, függetlennek. Állítólag erről szólna a demokrácia, de már tudjuk, hogy a demokrácia álarca mögé bújva kirabolták a fél világot és kontinenseket döntöttek nyomorba.

30 évvel ezelőtt állítólag itt elnyomás, kommunista rémuralom volt. Nemzeti gondolkodású vagyok, de abban a rendszerben nőttem fel és majd 30 évet éltem benne. A rendszerváltáskor azonnal a nemzeti táborhoz csatlakoztam. Ott voltam Pozsgay első felszólalásain, az első szabad megmozdulásokon, emlékszem micsoda hangulat volt az első szabadnak mondott március 15-én.

Mekkora erő volt ezekben a megmozdulásokban! Aki nem volt ott, az soha ezt megérteni nem fogja. Soha, míg át nem él hasonlót. Ott voltam a Jurta színházban, hallgattam Romhányi Lászlót, megismertem sok kiváló embert. Addigra a Fidesz és az MDF, meg sok más, aki ott kezdte, – már eltűnt onnan. Ott találkoztunk először Pongrázc Gergellyel, Kunszabó Ferenccel, Győrkössel és az őt kísérő fiatalokkal. Micsoda idők voltak azok.

Hogy mi történt azóta? Erről nem kívánok most írni. Az egy más és hosszú írás témája lenne. Amiről most írni kívánok nemzetiként az az, hogy honnan jöttünk. Milyen volt az az ország, ami ellen akkor lázadtunk – és milyen okok vezettek minket a változás kieszközöléséhez.

Siófok - Ezüstpart SZOT Üdülő - Munkások ezrei nyaralhattak it, - ma már luxusnak számító körülmények között

A nyolcvanas években voltam fiatal, életerős, kalandvágyó, – a legerőteljesebb férfikorban, huszonéves. Abban az időben mindent elértem, amit akkoriban az átlag munkásfiatal elérhetett. Csepel bicajom volt, aztán Babettával repesztettem. Dolgoztam, és nem álltam le a Simson szinten, hanem egyből vettem egy 250 es ETZ-t. EZ volt a csúcs. Tárcsafék, öt sebesség. Ment vagy 140-et. Rengeteget motoroztunk vele. Amikor motorozni kezdtem, 8 forint volt a benzin. Ha leugrottunk a Balcsira, egyetlen tételt nem számoltunk az utazásba soha; ez a benzin volt. Zsebpénzből megvolt az út oda-vissza. Nem voltam gazdag gyerek. Munkásfiatal voltam, aki éppen a gyárban kezdett dolgozni akkoriban.

Mi már az a korosztály voltunk, aki nem hajtott az esküvőre, nem akartunk 20 évesen szülők lenni. Hajtottuk a lányokat nyáron, túráztunk, – házibuliba jártunk télen. Ez volt a mi nyolcvanas évünk. Aztán egyre jobban megnyíltak a határok. Emlékszem azokra az időkre, mikor a kelet-német és a nyugat-német rokonok itt találkoztak nálunk a Balatonnál. Micsoda mozgás, nyüzsgés, tumultus volt arrafelé a nyolcvanas években, de főleg a második felében… Azt hiszem ott roppant meg az akkori magyar rendszer. Mert az embereknek semmi nem volt elég.

Német egység a Balatonnál anno

Érdekes folyamatok indultak meg abban az időben. Foglalhatnánk valamiféle rendszerbe, de minek. Megkezdődött a gazdagodás, aztán a haszonlesés, egyre jobban nőtt az irigykedés. Előzőleg együtt lógtunk a környékbeli srácokkal, volt közöttük olyan, akinek gyárigazgató volt a faterja. Egyforma srácok voltunk. Pár év, s ezek már nyugati autóval jöttek. Már nem akaródzott nekik szóba állni velünk. Mert mi a rokonoknál nyaraltunk, az ő nyaralójukban pedig már nyugat-németek vettek ki szobát, és valutával fizettek. Mi akkor az ETZ nyergéből ácsingózva néztük a Suzukival, Hondával érkező motoros németeket, mások pedig Alfa Rómeóval érkeztek a strand parkolójába. Ott a büfében már nem lehetett meginni egy sört, megenni egy fagyit, mert már nem a mi munkás fizetéseinkhez méretezték. A büfés éppúgy látta az Alfa Romeót, és neki is kellett egy. Így hát a bolti ár tízszereséért adta a sört. Mentünk a boltba sört venni, elkezdődött a hűtőtáska rendszer.

Hihetetlen pénzimádat terjedt el, mindenki állandóan nyugatra akart menni, rádiót, videót, hűtőt vagy bármit venni, amire éppen el lehetett szórni a keservesen megkeresett pénzt. De mégis, itthon jól éltek az emberek. Túl jól, mert túl sok idejük volt Bécsbe futkározni, ácsingózni a nyugati autók után.

De ne higgyétek, hogy annyira felettünk lettek volna, azt a pár kacatot leszámítva. Életemben egyszer ettem osztrák nagymenő vendéglőben, – hát nálunk a menzán a gyárban különbül főztek! – Bécs ugyanúgy nyögte a nyolcvanas években még a háború nyomait, pedig Bécsben semmi nem történt Pesthez képest. A Milka csokin kívül a nyugati ételnek, édességnek semmi íze nem volt, éppen úgy mint a mostani nálunk kapható rakás szemétnek. Bezzeg itthon! Emlékszem a puncsos és a csipkés pehely szeletre. Az Oázis és a Márka üdítőre. Abban az időben a Vanília karika vagy a Pilóta keksz kilós kiszerelésben volt, és nem nagy dobozban tíz szem semmiízű vacak. Ne higgyétek, hogy a boltok üresek voltak. Roskadásig teltek a polcok magyar élelmiszerrel. Olyan gépsonkát azóta sem ettem, mert amit most kapni, az csak egy mócsingkupac, a virsli meg egy fűrészporos rúd a régihez képest.

Jó minőségű magyar élelmiszerek széles választéka - Szolnok ABC 1978 fotó - retronom.hu

De mi, nem értékeltük ezt az egészet semmire. Mert nem más  lebegett a szemek előtt, mint a Golf I-es, az Alfa Romeo és a többi nyugati autócsoda, amelyek elbódították az elmét, és már senki nem látta világosan mi zajlik itt. Szépen lassan csepegtették a mérget az emberek elméjébe.

Akár baloldalon, akár jobboldalon mondhat mindenki amit akar, – az egész folyamat motorja éppen a magát kommunistának mondó funkcionáriusok meggazdagodott kiváltságos rétege volt. Mert ők jöhettek-mehettek, üzletelhettek bárkivel, mert nekik ez meg volt engedve. Ennek a pártfunkcionárius rétegnek nem volt elég a Lada a Trabant helyett, ezeknek mindennél több kellett, – ezért elárulták az egész országot, hogy hasznot húzzanak, csakhogy nyugati autójuk lehessen és extra nyaralójuk. Éppen ők és az ő gyerekeik csepegtették a népnek, hogy rossz a rendszer, mert nem lehet nyugati autód, rossz a a rendszer mert nem mehetsz Haitire nyaralni.

Az emberek pedig… a nép nem mérte fel, hogy  mi történik. Nem mérte fel, hogy éppen a magukat kommunistának mondó igazgatók, éppen a vezetőik árulták el őket és azt az egész rendszert. Rájuk akarom kenni? Van is mit.

Mert valaki felelős ezért az egész folyamatért. Felelős azért, hogy művészeket, munkásokat, katonákat sikerült szembefordítani azzal a rendszerrel, amely megtömte a boltokat roskadásig, – finomabbnál finomabb dolgokkal. Amely ingyenes egyetemet adott a fiaiknak, és ingyenes kórházakat. Senki nem fogta fel, hogy miért jár a fél nyugat magyar fogorvoshoz, csak az járt a fejekben hogy vegyenek egy guruló fémdarabot.

Más volt az a rendszer. Nem volt cigánybűnözés. Az emberek számíthattak egymásra, közösségek voltak mindenütt. Néptánc, vagy modellezőklub, hímzőkör, vagy dalárda, teljesen mindegy, – de mindenki tartozott valahová. Most senki nem tartozik sehová, még a családjához sem. Biztos volt a munkahely, a lakáshoz jutás, nem voltak hitelcsapdák, sem adósrabszolgák. Jó volt az a rendszer? Nem. – De jobb volt mint ez a mostani!

És mi, akkor amikor nemzetiként ott voltunk a megmozdulásokon, – mi egyszerűen csak egy szabad országot akartunk, ahol nincsenek a többiek felett álló kiváltságosok. De álmodni sem mertünk volna arról, hogy amit mi magyarok, mi munkások összegüriztünk, azt egyszerűen elveszik tőlünk. Álmodni sem mertünk volna arról, hogy azok, akik a saját rendszerüket elárulták, akik évtizedeken keresztül megjátszották magukat, voltaképpen csak nyereségvágyból lettek igazgatók, főtitkárok, s így a leggazdagabbak az országban. Álmunkban sem hittük volna, hogy azok, akik besúgók, népárulók voltak, most védett személyként milliárdosok lehetnek. Soha nem mertük volna gondolni, hogy kiveszik a kezünkből a rendszerváltást, – s éppen az a csaló és meggazdagodott pártfunkcionárius réteg és gyerekeik, akik belevitték az országot ebbe az egész átvágásba.

Mi megkaptuk a guruló roncsokat. Ők az újakat. Vehetünk jó nagy hitelre valami guruló fémdobozt. De közben elvesztettünk mindent. Mindent, amiért negyven évig mi magyarok dolgoztunk. Elviseltük a Rákosi rendszert, átéltük 56-ot, – de ők elvették azt, amiért rokkanásig dolgoztunk a gyárakban, a földeken, elvették, ami a miénk volt! Egyszerűen kiraboltak minket.

Termékeny földjeink - Fotó  SzRTI

Most már kezdjük érteni, hogy mi is történt körülöttünk. Nem vagyok jobboldaliként náci. Nem vagyok nyilas, sem fasiszta. Magyar vagyok, akinek van viszonyítási alapja, és most már ettől vagyok jobboldali. Van viszonyítási alapom, mert éltem abban a rendszerben, amikor megvolt mindenünk. Most pedig semmink sincs. És tudom, tudjuk milyen volt, amikor volt valamink.

De vegye tudomásul minden csaló, tolvaj, hogy amíg egyetlen magyar él, aki elmondhatja az utókornak, hogy lehet jól, lehet jobban is csinálni, addig sosem lesztek biztonságban. Állíthattok fel titkosrendőrséget, az ÁVO-nak is volt. Hozhattok létre  bármilyen elnyomó szervet, a nép haragja  elsöpörhet, ha olyanná válik a helyzet.

Már semmi más nem kell, csak annyi, hogy megértsék az emberek azt, hogy mi történt. Egyetlen kérés maradt. Visszaadjátok, amit elloptatok, – visszaadjátok maradéktalanul, vagy megvárjátok, amíg sorban egyre többen rádöbbennek a csalásokra, a rablásra és akkor feléled az a tűz, – ami ritkán, de néha fellobban a népekben, s viharként söpri el azt, aki az útjába áll. Már nem kér, hanem elveszi, ami neki jár. Gondoljátok meg, mert a nép már ébredezik!

'Most már kezdjük érteni, hogy mi is történt körülöttünk... a nép ébredezik'

Őrző

Az életpályamodell bevezetéséért tüntettek a szociális ágazat dolgozói. Lett egy újabb petíciója is a “kormánynak”!

A bérek rendezéséért és az életpályamodell bevezetéséért tüntettek a szociális ágazat szakszervezetei pénteken a fővárosban.
A Becsapva és kisemmizve címmel meghirdetett demonstráció a Kodály köröndről indult, majd az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út érintésével, az Alkotmány utcán keresztül a Kossuth Lajos térre vonultak a tiltakozók.
Budapest, 2015. május 29. A szociális ágazatban dolgozók demonstrációjának résztvevõi vonulnak a fõvárosi Kodály köröndrõl a belvárosi Alkotmány utcába 2015. május 29-én. MTI Fotó: Marjai János

Budapest, 2015. május 29.
A szociális ágazatban dolgozók demonstrációjának résztvevõi vonulnak a fõvárosi Kodály köröndrõl a belvárosi Alkotmány utcába 2015. május 29-én.
MTI Fotó: Marjai János

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke az Alkotmány utca és a Kossuth Lajos tér találkozásánál felállított színpadon azt mondta: a szociális ágazat mind a 93 ezer tagja létbizonytalanságban tengődik és a szegénység ellen küzd.
Hangsúlyozta, hogy már többször felemelték szavukat az alacsony bérek miatt, és sokszor utcára is vonultak emiatt, de a kormány mégsem teljesítette követeléseiket.
“Véget ért a párbeszéd” – jelentette ki, és összefogásra buzdította a résztvevőket, mondván, “elég volt a becsapásból és a kisemmizésből”.
A tüntetésen, amelyet a mintegy 19 érdekvédelmi szervezetből megalakított Szociális ágazati demonstrációs bizottság szervezett, Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke felolvasta az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett, a demonstrálók követeléseit tartalmazó petíciót.

szoc

Még a követelések elhangzása előtt hangsúlyozta: a szociális ágazat munkavállalóinak fizetése az elmúlt 25 évben nem volt olyan alacsony, mint most. Hozzátette: a munkavállalók több mint 75 százaléka a létminimum alatti jövedelemből él, nélkülöznek, máról holnapra élnek, többen éheznek.
A tüntetők ezért azt követelik a kormányzattól, hogy visszamenőlegesen, 2015. január 1-től emelje a szociális ágazat minden dolgozójának bérét. El akarják érni továbbá, hogy 2016 januárjától vezessék be az ágazati életpályát – tette hozzá.
A petíciót a Miniszterelnökség egyik munkatársa vette át a Parlament kapujában.
Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: jelentősen romlott az elmúlt öt évben az ágazat munkavállalóinak helyzete.
“Ennek az egyik oka, hogy olyan egykulcsos adórendszert vezetett be a kormány, amely mérhetetlenül igazságtalan, a gazdagokat még gazdagabbá, a kis keresetűeket pedig még szegényebbé teszi, már a mély szegénységbe taszít” – hangsúlyozta.
A tüntetésen sok szakszervezeti lobogót és transzparenst lehetett látni. Az egyikre például azt írták, hogy “Szolgálunk és éhezünk!”, egy másikon pedig az állt, hogy “Emeld az eü-sök fizetését Orbán, vagy megbukhat a kormány!”. Sokan érkeztek táblával a nyakukban, amelyre ráírták a szakterületüket, a munkában eltöltött éveik számát, illetve a fizetésüket.
A menetet fúvószenekar vezette fel, őket követték a tüntetők, akik közül sokan sípokkal, dobokkal, kereplőkkel és kolompokkal érkeztek a tüntetésre.
A szervezők becslése szerint a demonstráción több ezren vettek részt. Az MTI tudósítóinak beszámolója szerint amikor a menet eleje az Oktogonnál járt, a vége a Rózsa utcáig ért.
Czibere Károly az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a demonstrációval kapcsolatban pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány ismeri és elismeri a szociális ágazatban dolgozók hősies és elkötelezett munkáját, és tovább dolgozik a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen dolgozók életpályájának bevezetésén. Hangsúlyozta, a kormány célja, hogy mind anyagilag, mind pedig erkölcsileg megbecsülje, elismerje az ágazatban dolgozók munkáját. Kifejtette: tavaly, az idén és jövőre összességében mintegy 60 milliárd forinttal nő a szociális szférában dolgozók bére, részben a tavaly bevezetett bérpótlékkal és az idén júliustól bevezetendő bérkiegészítéssel együtt.
A Jobbik és a Nemzeti Front közleményben tudatta az MTI-vel, hogy támogatják a szociális ágazat dolgozóinak demonstrációját. Az ellenzéki párt tűrhetetlennek nevezte, hogy 2008 óta nem hogy nem emelkedett, de folyamatosan csökkent a szociális dolgozók bére, “így mára az a létminimum alá süllyedt”. Felhívták a figyelmet arra, hogy pénteken benyújtották a 2016-os költségvetéshez azt a módosító javaslatát, amely a szociális szférában dolgozók bérfejlesztési programjára 30 milliárd forintot irányozna elő.
(MTI)
Bal-Rad komm: Tüntetgetnek-tüntetgetnek az ellehetetlenített egészségügyi és szociális ágazat dolgozói. Külön-külön. Még csak véletlenül sem egyidejűleg! Nehogy tömegnek látszódjon a tömeg! Mindenki külön-külön átadja a maga kis petícióját, amit az éppen ügyeletes átvevő udvariak kézfogást követően át is vesz, és megígéri, hogy…
És mindenki elégedett! Mindenki elmondta a magáét! Elmondhatta, hiszen DEMOKRÁCIA VAN! Lehet demonstrálni, lehet mormolni! Ha mindezt külön-külön teszik ráadásul!- MINDIG AZ UTCÁN VANNAK! Valakik. Fúvószebekarral, síppal-dobbal-nádihegedúvel, vagy konzervmuzsikával-de vonulnak. Kellemes is az igy jó időben! Együtt sétágatni egy kicsit!-külön-külön!

Összecsaptak a rendőrök a horvát katonákkal

Összetűztek horvát háborús veteránok a rendőrséggel pénteken Zágrábban, miután előző este demonstrálók egy része bevette magát a parlament melletti Szent Márk templomba a rendfenntartók elől menekülve, pénteken pedig újabb csoport szeretett volna hozzájuk csatlakozni.
Az újonnan érkező tüntetőket a rendőrség megpróbálta feltartóztatni, ekkor kisebb összetűzés tört ki, de senki nem sérült meg.
A parlament előtti Szent Márk téren az előírások szerint 22 óráig lehet békésen demonstrálni. Mivel a tüntetők csütörtök este ezen időpont után sem voltak hajlandók elhagyni a területet, rohamrendőrök megpróbálták feloszlatni a veteránokat, akik a templomba húzódtak vissza, és ott töltötték az éjszakát. Többségében mozgássérült emberekről van szó. A történtek hatására az egész ország területéről érkeztek a fővárosba társaik megsegítésére az 1991-95-ös szerb-horvát háború egykori résztvevői.
A horvát veteránok több mint kétszáz napja tüntetnek Zágrábban a veteránügyi minisztérium előtt felállított sátrakban, hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek, és tiltakozzanak amiatt, hogy a balközép kormánykoalíció szerintük közömbös a sorsukkal szemben. A veteránok egyik követelése, hogy Predrag Matic veteránügyi miniszter és két helyettese mondjon le, mert szerintük alkalmatlanok a tisztségeikre, felelőtlenül vezetik a minisztériumot, és lekezelően bánnak a veteránokkal. A tüntetők másik követelése az, hogy a kormány rendezzen nyilvános vitát a horvát veteránok jogairól szóló törvény módosításáról és kiegészítéséről, és a parlament foglalja bele a módosítást az alkotmányba.
Zoran Milanovic miniszterelnök péntek délután rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette, hogy hétfőn hajlandó fogadni a veteránok küldöttségét, akik jelezték, addig nem hagyják el a teret, míg a kormányfő nem áll szóba velük.
A horvát háborús veteránok pénteken késő délután mégis úgy döntöttek, visszavonulnak a parlament előtti térről, és a veteránügyi minisztérium előtt több mint kétszáz napja felállított sátorban várják meg a hétfőt és a találkozót a miniszterelnökkel.
Duro Glogoski, a mozgássérült veteránok egyesületének elnöke, a tüntetések egyik szervezője a sajtónak elmondta: hétfőn visszajönnek, akkor a média jelenlétében kívánnak tárgyalni a kormányfővel.
A rendőrök senkit nem állítottak elő, így az eseményen résztvevők nyugodtan elhagyhatták a tüntetés helyszínét.

(MT)

A Google a ruháinkat is számítógéppé alakítaná

Project-Jacquard


Aki arra számított, hogy csupán idő kérdése és a Google a nadrágunkból is számítógépet varázsol, jól gondolta.

A Google I/O (mennyi minden rejlik egy névben…), vagyis a Google által évente megrendezett fejlesztői konferencia második napján a keresőóriás félig-meddig titkos kutatásfejlesztési divíziója egy olyan project indítását jelentette be, ami a hétköznapi ruhákhoz használható vezetőképes textíliák gyártására irányul.

A kezdeményezést a textilgyártás forradalmasításáról ismert és a modern számítástechnika alapjainak lefektetéséhez is hozzájáruló Jacquard Loom után Jacquard Projectnek nevezték el.

Ezek a textíliák, a mobiltelefonok kijelzőihez hasonlóan, képesek érzékelni a viselő érintését, majd továbbítani a rögzített információt, például egy okostelefonra vagy tabletre.

A szivárvány minden színében rendelkezésre álló cérnák a hagyományos gépsorokkal is használhatók, tehát szinte bármilyen más anyag közé szőhetők.

A Google azt is bejelentette, hogy a Levi Strauss céggel együttműködve olyan interaktív ruhák gyártásába fognak, amikkel a viselők különböző műveleteket hajthatnak végre, például SMS üzenetet küldhetnek a farmerdzseki szegélyén végighúzva az ujjukat. A két cég azt reméli, hogy a technológia már a jövő évi modellekben megjelenhet, de azt nem árulták el, hogy milyen ruhatípusokba integrálnák, illetve, hogy milyen árfekvésben gondolkoznak.

A Project Jacquard csupán egyike az ATAP, vagyis a Google Fejlett Technológiák és Termékek csoportjának új kezdeményezéseinek. Egy másik említésre méltó munka a Project Soli, aminek lényege, hogy az ember apró kéz- és ujjmozdulatokkal tud irányítani egy digitális interfészt. Ivan Poupyrev, a Google egyik kutatója bemutatta, hogy két ujjának összedörzsölésével a levegőben mozgatni tudta a kijelzőn megjelenő apró labdát.

A Google-nál nincs hiány a magasröptű tervekből, csakhogy eddig minden figyelem a Google X divíziójának termékeire, például a sofőr nélküli autóra vagy a Project Wing nevű drónos futárszolgálatra összpontosult. Ehhez hasonlóan az ATAP is új termékek kifejlesztésén dolgozik, csakhogy amíg a Google X ötletek kivitelezése egy évtizedbe is beletelhet, addig az X újítások 2-5 éven belül nemcsak megvalósulhatnak, de akár a polcokra is kerülhetnek.

Google-dron-project-Wing

A két divízió kommunikációja is elég különböző. Míg a Google X csapat váltig ígéri, hogy termékeikkel szebbé teszik a jövőt, addig az ATP inkább a techno-punk stílust követi. Regina Dugan, az ATAP vezetője korábban a DARPA, vagyis az amerikai hadsereg hírhedt kutatásfejlesztési részlegének igazgatója volt.

A Google I/O rendezvényén az igazgató asszony bőrdzsekiben, fejmikrofonnal lépett színpadra és szlegesített, fejlesztőknek szóló beszédével elkápráztatta a résztvevőket.

„Az ATAP olyan emberekből áll, akik nemcsak álmodni, hanem tenni is mernek, mint ti. Akik meg merik próbálni, akkor is elbukhatnak,” mondta.

Miközben a „dolgok internete” (Internet of Things), ahol minden mindennel összeköttetésben van, rendületlenül épül és egyre több tárgy és ezeken keresztül egyre több ember válik a hálózat részévé, vajon mennyien látnak túl a kényelmi és trendi szempontokon? Vajon hányan veszik észre, hogy a folyamatban a magánélet, mint olyan, szép lassan megszűnik létezni? Vajon hányan látják a folyamat veszélyeit és az út végét?

És a megoldást?

Forrás: bits.blogs.nytimes.com

http://idokjelei.hu/2015/06/a-google-a-ruhainkat-is-szamitogeppe-alakitana/

Az összeesküvés elméleteket elfogadó emberek tényleg mindent elhisznek?

„Érvényes tudomány” – Szerző: SFS, Megvásárolható Tudomány

„Érvényes tudomány” – Szerző: SFS, Megvásárolható Tudomány


Magadhoz vetted már a napi propaganda adagodat?

Aki még nem tette, íme, egy jókora falat a Huffington Post-tól, ami azt állítja, hogy az összeesküvés elméletek követői szó szerint bármit elhisznek, ami szó szerint nem igaz, mert a Huffington Post állítását szó szerint nem hittem el.

Íme, a legújabb képtelenség:

„A csapat 1000 felhasználót vizsgált, akik egy része tudományos, mások pedig összeesküvés elméletekkel foglalkozó oldalakhoz írtak hozzászólásokat a Facebookon belül. Azt találták, hogy az összeesküvés oldalakat megtekintők szinte kizárólag hasonló oldalak böngészésével töltötték az idejüket az Interneten.

Ezzel ellentétben, akik tudományos oldalakat olvastak, többet vizsgálódtak és az oldalak szélesebb körét tekintették meg különböző témákban.

A kutatók nem elégedtek meg az első megállapításokkal, így a következő fázisban 5000 troll hozzászólást is közzétettek a vizsgált oldalak mindkét típusán.

Például:

‘Tudtátok, hogy a repülők által kibocsátott ’chemtrail’ csíkok vegyi elemzése a Viagra jelenlétét mutatta ki?’

Megdöbbentő, de az összeesküvés tábor tagjai szó szerint mindent elhittek, függetlenül attól, hogy milyen nevetséges túlzásokig vitték a trollok a hozzászólásokat. Egy ponton a párbeszédek már-már szatírába fordultak, de ez sem csökkentette a hozzászólók hiszékenységét.

Valóban? Én pedig úgy gondolom, hogy manapság sok tudós bármit hajlandó igazolni, ha kellően megfizetik, a fősodrású média pedig gondolkodás nélkül szétkürtöli állításaikat.

A modern tudományos diktatúra varázslatosan csillogó zászlaja alatt élünk. Támogatni kell egy törekvést? Az állam, és a mögötte álló milliárdosok által finanszírozott tudomány rendelkezésre áll, hogy megmondja nekünk, mit gondoljunk, hogy lehetőleg mindenki irányítható és az alapvető túlélés szintjén maradjon.

Lássuk a másik oldalt!

Néhány napja a világ egyik legismertebb orvosi folyóiratának (The Lancet) főszerkesztője azzal a megdöbbentő kijelentéssel állt elő, hogy a tudományos irodalom fele hamis:

„A tudomány ellen szóló vádak egyértelműek: a tudományos irodalom nagy része, akár fele, hamisnak bizonyulhat. A tanulmányokra a kis mintacsoportok, apró hatások, helytelen feltárási elemzések és durva érdekellentétek jellemzők, ha pedig ehhez hozzáadjuk, hogy manapság sokan a megkérdőjelezhető fontosságú, de divatosnak számító trendeket tűzik ki kutatásaik céljául, láthatóvá válik, hogy a tudomány a sötétség felé vette az irányt.”

Ez a kijelentés elég aggasztó, figyelembe véve, hogy az ilyen (a gyógyszer- és egészségipar által szponzorált) tanulmányok alapján fejlesztik ki az új, elvileg az emberek javát szolgáló gyógyszereket és oltásokat, vagy képezik a leendő orvosokat. (forrás)

Az állam nem nagyon szeretné, ha önállóan gondolkoznánk, ehelyett arra ösztönöz, hogy ezt a tevékenységet engedjük át a tudománynak.

Az igazság azonban az, hogy manapság az ember már nem hihet az egykor talán rangosnak számító folyóiratokban olvasható írásoknak pusztán azért, mert ott megjelentek. Először meg kell vizsgálnunk, hogy ki írta, kicsoda fizette azt, aki írta és miért. A fősodrású média örömmel és nagy szeretettel ír ezekről a „tudományos” tanulmányokról, amennyiben az beleillik az aznapi tervbe.

Hányszor fordult azonban elő, hogy egy később tévesnek vagy hamisnak bizonyult tanulmányról ismét írjanak, hogy helyrehozzák a tévedést? Nem túl gyakran és nem túl nagy hírveréssel.

A fenti példával élve vajon a kutatók troll kérdései a „tudományos kutatások állításaira” is vonatkoztak?

Elég valószínű, hogy kétirányú utcáról van szó. Ahogy az Interneten keringő és igen találó mondás állítja:

„Egy nemrég végzett kutatás megállapította, hogy az emberek bármit elhisznek, amennyiben a mondat úgy kezdődik, hogy ’egy nemrég végzett tudományos kutatás megállapította’.”

Az ’összeesküvés elmélet’ kifejezést a fősodrású média vezette be a köztudatba Kennedy elnök meggyilkolása után, azzal a céllal, hogy az emberek ne nagyon vagy csak nagyon félve tegyenek fel olyan kérdéseket, amik túlságosan eltérnek a kormány által tálalt magyarázattól.

Érdekes végiggondolni, hogy miképp terjedt el és vált egyre átfogóbbá a kifejezés az elmúlt 50 évben.

A nagy médiumok úgy beszélnek az összeesküvésekről, mintha a címke már eleve hiteltelenné tenné őket.

A szótári definíció szerint az összeesküvés „egy törvénytelen vagy káros, titkos szövetkezést” jelent. Az évek során számos dokumentált összeesküvés történt, amelyek közül nem egyet éppen az állam, egy adott ország állama hajtott végre.

Egy bűntett elkövetésére irányuló összeesküvés a büntető törvénykönyvben is meghatározott, büntetendő tett. A múlt héten például 15 kínai állampolgár összeszövetkezett, hogy hamis útlevek segítségével mások tegyék le helyettük a főiskolai vizsgát.

A fősodrású média úgy beszél az összeesküvésekről, mintha azok csakis hiszékeny emberek agyszüleményei lehetnének, nem pedig létező események.

Mi a helyzet a propagandával? A fenti gondolkodásmód szerint ez is csak egy összeesküvés elmélet. Nem lehet más, hiszen akkor ki olvasná a fősodrású oldalakat?

Ami engem illet, inkább hívjanak az összeesküvés elméletek bolondjának, mint tartsanak olyan embernek, aki mindent gondolkodás nélkül elhisz és vakon követi a ma már nyíltan korrupt kormány ideológiáját, illetve kérdezés nélkül elhiszi a „tudomány” köntösében tálalt, a fogyasztók számára gondosan becsomagolt információ adagocskákat.

Továbbmegyek. Büszkén viselem a címkét.


„Őrizd meg, amit rád bíztak és kerüld a szentségtelen, üres szavakat, fordulj el a hamisan tudománynak nevezett álismeret ellenvetéseitől, melyet hirdetnek némelyek, kik a hitet elhibázták.” I. Timóteus 6:21-22

Forrás: truthstreammedia.com

Kapcsolódó: Adrian Salbuchi: A készülő világkormány

Franciaország is népszavazást tart az EU-tagságról

Florian Filippo hidfo.ru

Florian Filippo, a francia Nemzeti Front alelnöke kijelentette, hogy népszavazást fognak kiírni az Európai Unióból kilépésről. Elmondása szerint ez a demokrácia helyreállítását jelentené, ami súlyosan sérült a Lisszaboni-szerződés óta, emiatt a kormánynak kötelessége, hogy kövesse a brit példát, és megkérdezze az embereket arról, akarnak-e továbbra is az Európai Unió része lenni, vagy inkább kilépnének.

Az alelnök elmondása szerint pártjuk erősödése éppen azt mutatja, hogy az emberek nincsenek megelégedve az Európai Unióval. A Nemzeti Front ugyanis már hosszú évek óta a kilépéssel kampányol, és ennek hatására ugrásszerűen megnövekedett a támogatottságuk. A Nemzeti Front most arra készül, hogy kormányra jutásuk esetén követni fogják a brit példát, és kiírják a referendumot a kilépésről.

“Ha a kormány nem hajlandó kiírni a népszavazást, gondoskodunk arról, hogy ez a kérdés a következő kampány központi eleme legyen.”

Májusban a konzervatív párt nyerte a brit választásokat, és a miniszterelnök, David Cameron kijelentette, hogy népszavazást írnak ki az Európai Unióból kilépésről. Ennek hatására a munkáspárt és felülvizsgálta korábbi állásfoglalását; mostanra ők is támogatják a népszavazás kiírását, mert erre egyre fokozódó lakossági igény van, megtagadása a demokrácia korlátozását jelenti.

Orbán Viktor ugyanakkor nem tervezi, hogy Magyarország az európai példát kövesse. A kormányfő annyival rendezte le a referendum kérdését, hogy a nemzetközi szerződésekről népszavazás kiírását tiltja az alkotmány. Amikor az Európai Unióba belépést kellett megszavaztatni a választókkal, az alkotmány még nem tiltotta, hogy népszavazást írjanak ki nemzetközi szerződésről, mert akkor még az volt a referendum lényege, hogy hazánk nyugati tömbbe beléptetése demokratikus látszatot kapjon.

Mostanra Európa-szerte látványosan erősödnek azok a pártok, melyek a kilépéssel kampányolnak. Ez egy európai szinten mutatkozó trend, amit a szakértők rendre félremagyaráznak, pedig mindössze egyetlen oka van; hogy az Európai Unióval mindenki rosszul járt, aki nem osztalékból él. Ennek ellenére valószínűsíthető, hogy amennyiben egy “euroszkeptikus párt” kormánypozícióból döntene a kilépésről, vagy a csatlakozási szerződés módosításáról, Orbán Viktor ellenzéki pozícióból nagyon is népszavazást és alkotmánymódosítást akarna.


http://hidfo.ru/2015/05/franciaorszag-is-nepszavazast-tart-az-eu-tagsagrol/

Becsapva és kisemmizve: tüntetők vonulnak a Kossuth térre

Síppal, dobbal vonulnak pénteken a Parlament elé a szociális ágazat dolgozói, hogy zajos nemtetszésüket fejezzék ki kormányzati tárgyalópartnerük rugalmatlansága miatt. Az ágazat sztrájkbizottsága ugyanis két éve arról tárgyal a kormánnyal, hogy erre a szférára is terjesszék ki az egészségügyi bértáblát, rendezzék életkörülményeiket. Sikertelenül.
Május elején a sztrájktárgyalások is megszakadtak, azóta a szakszervezetek bírósághoz fordultak a sztrájk idején biztosítandó, még elégséges szolgáltatás megállapításáért. A mai demonstrációt követeléseik nyomatékosítására szervezik.
A mintegy 19 érdekvédelmi szervezetből megalakított, úgynevezett Szociális Ágazati Demonstrációs Bizottság „Becsapva és kisemmizve” jelmondattal hívta 17 órára a budapesti Kodály köröndre a szociális dolgozókat és a gondozottjaikat. Innen vonulnak át a Kossuth térhez. A rendezvényre legalább ötezer demonstrálót várnak.
A tüntetők ezúttal is fekete pólót húznak, és zöld kendővel is jelzik elégedetlenségüket. Karjukra úgynevezett szociális szelfit ragasztanak arról, hogy mi a végzettségük, hány éve dolgoznak és mennyit keresnek.
Lapunknak Kiss László, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke mint a rendezvény egyik szervező szakszervezetének képviselője a Népszabadságnak elmondta: a kormány hosszú hónapok óta béremeléssel hitegette a szociális szféra dolgozóit. A nyár közepére méltó bérrendezést, 2016 januárjára életpályamodellt ígért. Ehhez képest a 2016-os költségvetésben nyomát sem találni az ígért béremelésnek. Holott például egy bölcsődei gondozó 30 év munkaviszonnyal, kétéves OKJ-s felsőfokú végzettséggel havi bruttó 122 ezer forintot kap, amiből nettó 85 ezret visz haza. Ugyanennyi egy kezdő bére is, ugyanis a bértábla – éppúgy, mint az egészségügyben – összecsúszott az elmúlt hét évben. Ezért azt is követelik, hogy a jövedelmüket az egészségügyi bértábla alapján határozzák meg az e szférában dolgozóknak is. Noha az egészségügyiek sem kapnak túl nagy fizetést, de ők nettóban 30-40 ezer forinttal többet keresnek.
(NOL)

Ha ez így megy tovább, összeomlik a magyar egészségügy

A Magyar Rezidens Szövetség érdemi forrásbővítés nélkül nem látja biztosítottnak a betegek biztonságos ellátását, és a megfelelő mértékű munkabérek előteremtését.

Egységes aggodalom
A szövetség közleményében úgy fogalmazott, a rezidensszövetség támogatásáról biztosítja azon személyeket és szervezeteket, amelyek aggodalmuknak adtak hangot a jövő évi költségvetés tervezett egészségügyi kiadásait látva.
Nem vitatják azt a szemléletet, hogy lehetne a kórházstruktúrát hatékonyabban is működtetni, és támogatnak minden olyan intézkedést, ami a forráselosztás hatékonyságát, a jogszabályok betartását, a rendszer tisztulását segíti elő, továbbá bíznak abban, hogy a kormányzat kiemelt céljai között szerepel a biztonságos betegellátáshoz szükséges jövő évi forrás megteremtése.
A rezidensek közleményükben úgy fogalmaznak, tettre készen várják az új, tiszta, átlátható, hazugságmentes és hálapénz-mentes egészségügyet, amelyben tisztességben lehet gyógyulni és gyógyítani, és amely nem kárhoztatja az orvosokat megélhetési bűnözőkké. Hozzátették, szeretnének kötelességeiknek itthon eleget tenni, de jelenleg ehhez nem biztosítottak a feltételek.
Ennyiből nem fog menni
A Magyar Kórházszövetség elnöke közleményében azt írta, a társadalmat veszélyeztető kritikus helyzet elkerüléséhez módszeres és tervezett forrásbevonásra van szükség az egészségügyben, ezt a 2016-os költségvetési tervezet nem biztosítja.
Velkey György szerint a jövő évi költségvetés tervezete alapján az egészségügy jövőre sem számíthat arra, hogy a finanszírozás fedezné az ellátást.
Legalább 120 milliárd forinttal kell növelni az egészségügy 2016-os költségvetését, és ez is csak a legsürgősebb kárenyhítésre lenne elég – hangsúlyozta. Az egészségügyi közfinanszírozást véleménye szerint az ország hazai össztermékének, GDP-jének két százalékával kellene emelni.
(MTI)

Talán soha olyan feszült “csend” még nem volt Donbasszban a háború kitörése óta, mint az utóbbi alig egy nap folyamán.

lak

A DNR tájékoztatási hivatala szerint ugyan a kijevi junta hordái 47 alkalommal ágyúzták a frontvonal különböző szakaszait, ám megfigyelők szerint ezek a tüzérségi terrorakciók-hatásaikban-messze elmaradtak a “megszokottaktól”, ugyanakkor jelzésértékűek a Népköztársaságok számára. KÉSZÜLJETEK!
A népköztársaságiak hírszerzési adatai alapján szükség is van a készülődésre. Az északi fertályon minden jel szerint befjeződéséhez közeledik a valcmanista horda erőgyűjtése.

tét

Kramatorszkban “Tocska-U” rakéták indítóberendezései települtek meg, és mintegy tucatnyi latorhelikopter érkezett a repülőtérre.
Dzserzsinszkben “Uragan” rakétavetők foglaltak tüzelőállásokat-a lakótelepek épületei között. Ezzel párhuzamosan “Grad” vetőgépek ütegei települnek.
Valami “eltörött” Gorlovka tegnapelőtti latorbombázásával. Valami alapvetően megváltozott Gorlovka “után”!
A két gyermek és hat civil felnőtt halálát, valamint az Alekszej Mozgovoj brigádparancsnok elleni gyilkos terrorakciót követően megváltozott kommunikációból arra lehet következtetni, hogy “események” várhatóak Donbasszban.
A kijevi junta kétségbeesett hárítása-miszerint “a szakadárok lőtték Gorlovkát” és Alekszandr Zaharcsenko tegnap esti bejelentése, miszerint FELSZÓLÍTOTTÁK AZ EBESZT a gorlovkai támadás haladéktalan kivizsgálására-“fejleményeket sejtetnek”! (Máskor is fordultak már elő hasonló esetek, viszont most a Népköztársaságok “nagyon mellre szívták” Gorlovkát.)
A 28. “gumkonvoj” is megérkezett Donbasszba. A kimálházás folyamatos.
Komolyabb harcérintkezés Marinykánál volt mindössze. Itt csecsenekkel szemben harcolnak a népköztársasági erők.
Beszámolók szerint tizennégy kaukázusi terrorista hűlt ki ma reggelig tegnap késő délután óta, egy tucatnyi latorpáncélos pedig leolvadt. Tucatnyi milicista is megsebesült a harcok során Marinykánál.
Peszkiben zajlik az adok-kapok.
A déli körzetben is csak a szokások latorakciók zajlanak. Előszalad egy-két latortank, lőnek néhányat Sirokino felé, aztán visszaszaladnak.
A DNR erői megkezdték volna átadni a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a donyecki repülőtéren a Debalcevo környékéről begyűjtött latorhullák átadását. Ám a vöröskeresztesek nem vállalják a tranzakciót, mert mindig érkezik egy-két kósza latortüzér-gránát a térségbe.
Mára virradóan Kijevben a Minszki-úton lévő “Roshen” édességáruházat rakétagránáttal záróra után “kinyitották”!

rosh

https://balrad.wordpress.com/2015/05/29/pattanasig-feszult-helyzet-donbasszban/



Donbasszban “csak mértékkel”-ám igen komoly latoregyedveszteségekkel-csordogált ma a háború.

A donbasszi Népköztársaságok komolyan vették a jelek szerint a Mozgovoj elleni sikeres diverzánsakciót, és okultak belőle. Tekintettel arra, hogy a valcmanista horda előtérbe helyezte műveletei sorában a kis létszámú diverzánscsapatok bevetését a népköztársaságiak ellen. Az önvédelmisek viszont alkalmazkodni látszanak ehhez a viselkedési módhoz is, és az utóbbi húsz órában huszonkét latoregyedet vadásztak le, akik diverziós célzattal igyekeztek a frontvonal túlsó oldalára.
Sirokino körzetében mára virradóan Motoroláék “rendezkedtek”.
Az “Azov” latorzászlóalj egyik diverzánsraja lopakodott volna valahová. De vonulásuk útvonala a “Szparta” önvédelmis zászlóalj által ellenőrzött területen vezetett át. Meggondolatlan tett volt a latrok részéről a kaland.

Egytől-egyig fűbe haraptak. Mind az öt.
Zolotojénál nyolc martalócot iktatott ki a DNR biztonsági csoportja. Ebben a hidegre vágott bűnbandában tevékenykedett egy kapitális-már régóta keresett fenevad-Jevgenyij Marcsuk. Az “Ajdar” bűnbanda volt az anyaszervezetük.

Укрофашист из “Айдара”, Марчук Евгений (позывной – Черный), ликвидирован (29.05) у н.п.Золотое (ЛНР).

marc

Bjelaja Kamenykánál is terítékre került egy martalócbanda. Itt szintén nyolc valcmanista hiénaegyed került kilövésre. Az egyiküknél talált írás szerint egészen Donyeckig, ott is valami vegyiüzemig kellett volna eljutniuk, “feladatot teljesíteni”.
“Természetesen” a biztonságosabb tüzérségi terrort is forszírozta ma a valcmanista horda.
Gorlovkát és Debalcevot ma is bombázták.
Szpartak, a donyecki repülőtér területe, Zsabicsevo, Grigorovka, Novomarjevka, Kalinovka, Tavricseszkoje, Szahanka, Sirokino és Lozovoje kapták ma a legtöbb latorgránátot.
Sirokinonál ismét latortankok vesztek oda, de Gorlovkától nem messze északra is bebukott a bérgyilkos horda négy páncélost. Azokban is “besaslikolhatott” néhány pribék.
Donbassz a Pünkösdre készül. Most lesz két-három csendesebb nap.
És végül a mai nap legdöbbenetesebb híre: Valcman-Porosenko Nobel-békedíjra való előterjesztésén munkálkodik ezerrel Vlagyimir Grojszman, a Verhovna Rada elnöke.
Az akció központja Washingtonban székel, és időt, pénzt, fáradságot nem kímélve lobbiznak, hogy a szenátus “vegye fel a fonalat”! Ebben óriási segítségére van a kijevi főszervezőnek Julie Furuta-Toy, Norvégia amerikai nagykövete, aki állítólag már sikerrel megkörnyékezett Valcman érdekében két Nobel-bizottsági tagot.

https://balrad.wordpress.com/2015/05/29/valcman-porosenko-mint-nobel-bekedij-varomanyos/

Egy érdekes idézet Weöres Sándortól

"Négyféle vezetőember lehet egy ország élén: Prokrusztész, Napóleon, Samu bácsi és Szolón.

Prokrusztész egy elgondolás híve, melybe nemzetét belekényszeríteni akarja, ha törik, ha szakad.

Napóleon szenvedélyes játékos és akár nyer, akár veszít, mindenképpen tékozol.

Samu bácsi úgy ül az uralkodói teremben, mint egy fűszerboltban, dekákkal és garasokkal ravaszkodik.

Szolón az isteni ihletre figyel, minden tette az örök mértékből ered és országa virul."
(Weöres Sándor)

Legfrissebb bejegyzések
...

Felelős Szakembereket, nem felelőtlen szakbarbárokat,
Kíváló Szakembereket, nem söpredék pártkatonákat!
Magyar Nemzetért tevő Szakembereket, nem magyarság ellen tevő HAZUGSÁGGYÁR alkalmazottakat!

 

„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen”

 

Gróf Széchenyi István

Előzmények uzenek.blogspot.com illetve nyomaban.blogspot.com
Feedek
Megosztás
Honnan
websas.hu

MapFree counters! Free counters! Free counters!

HonlaprendszerüNK
2010. december 17-e óta szerkeszthetetlenek: 2013. február 26-a óta szerkeszthetetlenek: 2015. január 22-e óta szerkeszthetlenek:

Feedjit Live Blog Stats

Free counters!

 

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a Sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: “Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.

Locations of Site Visitors